28 °C Budapest

Több változtatás is a biztosok listáján, mi lesz Kováccsal?

Pénzcentrum
2004. október 29. 11:11

José Manuel Durao Barroso, az EU Bizottság elnöke több változtatást is tervez a korábban javasolt biztosi listában. Amint ismeretes, az első névsort az Európai Parlament képviselőinek többsége nem támogatta volna, a szavazás elmaradt. Barosso úgy nyilatkozott a Francia rádiónak, hogy nem tud olyan biztost elfogadni, akinek bizonyára problémái lennének az Európai Parlamenttel (EP).

Barosso nyilatkozatában elmondta, hogy a pletykákkal ellentétben lényegesen kevesebb mint 8-10 fő cseréjét tervezi a javasolt biztosi listán.

Barosso eddig elég erősen ragaszkododtt az eredeti listához, de úgy tűnik egyre inkább hajlik a kompromisszumra. Az Európai Parlament öt potenciális biztost illetett kritikával. A legnagyobb problémát azonban mégis Rocco Buttiglione, olasz jelölt viselkedése jelentette.

Az olasz kormány erősen ragaszkodott Buttiglione jelöléséhez, melynek komoly belpolitikai okai (a koalíció egyban tartása) is vannak. Ennek ellenére itt is mutatkozik egyfajta hajlékonyság, az új személy Franco Frattini lehet, vagy Mario Monti jelenlegi olasz biztos marad Brüsszelben.

Kritika illette Kovács László Magyar jelöltet is szakmai szempontból. Ennek ellenére kicsi az esélye, hogy Kovács helyett más kerülne be a bizottságba magyar részről. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök többször is hangsúlyozta, hogy egy magyar jelölt van, az pedig Kovács László. Az EP ezen túl kritizálta Neelie Kroes holland, Mariann Fischer Boel dán jelöltet összeférhetetlenség miatt, valamint a lett Ingrida Udret, akinek pártja korrupciós ügyekbe keveredett.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19
Agrárszektor  |  2026. július 26. 07:45