Soroka: 80% a PKN-MOL szövetség esélye

Pénzcentrum
2004. április 5. 08:56

Tadeusz Soroka a helyettes kincstárügyi miniszter a PAP lengyel hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy 80% esélyt lát a PKN-MOL stratégiai szövetség létrejöttére. A hír meglepő, hiszen pont Soroka nyilatkozott napokkal ezelőtt arról, hogy nem lát nagy valószínűséget a szövetség megvalósulására. A fordulat múlt hét végén következett be, amikor a Parkiett megszellőztette a PKN Nafta Polskanak írt levelét, melyben a PKN 800-840 m EUR megtakarítási potenciált jelez a szövetség megvalósulása esetén.

A MOL árfolyama pénteken hatalmas forgalom mellett történelmi csúcsra emelkedett.

A Nafta Polska, a lengyel olajipar működésének és privatizációjának koordinációjáért felelős állami szerv még ezen a héten a kincstárügyi minisztérium elé terjeszti a PKN-MOL szövetségre vonatkozó koncepcióját és számításait - írja az MTI.

A miniszterhelyettes nevesítetten 80% esélyt ad annak, hogy a MOL-PKN fúzió terve elfogadásra kerül.

Az elmúlt napok pozitív nyilatkozatai után sem világos a kereszttulajdonlás kialakítására vonatkozó árarány a részvények között.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.07.07 14:32
(*) Straw man = madárijesztő, ha valaki (tudatosan, vagy nem) félreértelmezi vagy túlságosan leegysz...
hrdoktor  |  2025.07.07 10:16
Bár az év legmelegebb hetei előtt állunk, azért nem állhat meg az élet, meg kell találni a módját, h...
laskainelli  |  2025.07.06 17:46
Egy biztonságos, érzelmileg támogató párkapcsolat szinte szárnyakat adhat. Amikor két ember odafigye...
kovacstunde  |  2025.07.05 08:00
Hosszú évek óta Angliában bébiszitterként dolgozó kliensem panaszolta; hogy kisiskolás unokáját a me...
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 8. kedd
Ellák
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?