13 °C Budapest

Bogsch Erik: új keretek között is versenyképes a Richter termékskálája (Tőzsdeklub)

Pénzcentrum
2004. április 1. 09:15

A tegnapi Tőzsdeklub egyik leghangsúlyosabb témája a gyógyszerár és támogatással kapcsolatos vita volt. Bogsch Erik elmondta, hogy hiosszú távon fenntartható megoldásként csak a támogatási rendszer átalakítását tartja elképzelhetőnek, mely racionalizálná a kiadásokat, s előtérbe helyezné az olcsóbb, de egyenértékű gyógyszereket. Bogsch szavaiból az volt leszűrhető, hogy a vezérigazgató lát esélyt a megállapodásra az OEP-Egészségügyi Minisztériummal.

Jelen írásunkban elsősorban azokra az elemekre koncentrálunk, melyek a hetek óta tartó nyilvános értekezésben új elemként szolgálhatnak:

1., Bogsch Erik szerint, ha megtörténik a támogatási rendszer reformja, úgy a Richter készítmények az árcsökkentés (-15%) előtti árszinten is versenyképesek és kedvező megoldást kínálnak mind az OEP, mind a lakosság számára.

2., Az OEP vásárlói pozícióban van, így érvényesíteni lenne indokolt a dollár/forint árfolyam elmozdulás hatásából jelentkező kedvező hatást a külföldi gyártók számára. Ez az elmúlt három év árfolyam elmozdulását figyelembe véve 30%-os megtakarítási potenciált jelent. (Lengyelországban erre találunk élő példát.)

3., A Richter nem áll le egyetlen termék gyártásával sem, bízik benne, hogy csak átmeneti időszakról van szó az árcsökkentésekben.

4., A Richter a 15%-os árcsökkentés még részlegesen sem tudja kompenzálni költség megtakarítással, mivel az piaci pozíció vesztéshez vezetne, s már közép távon is negatív egyenleget hozna a társaság számára.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

5., Az árcsökkentés következtében keletkező, nagykereskedői szinten megjelenő veszteségeket az állam részlegesen sem kompenzálja. A Richter a Medimpexben és a Hungaropharmában érdekelt, így befektetéseit is sújtja a mostani hatósági árintézkedés.

** ** **

Vágó Attila, a Concorde elemzője a fentieket kiegészítve elmondta, hogy mint piaci szakértő konzervatív megközelítéssel az előrejelzéseiben nem feltételezheti, hogy meg fog szűnni rövid távon a hatósági ár. Ez értelemszerűen jelentős mértékben rontja az elemző által várt profitot. Amennyiben egy megállapodás születik a gyártok és a kormányzat között, úgy természetesen azonnal felülvizsgálatra kerülnek a becslések.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?