Jelentős átalakítási tervek a Deutsche Telekomnál? (Érintett a Matáv is?)- kirúgták Ron Sommer utolsó emberét
Ismét az újságok szalagcímeiben szerepel a Deutsche Telekom neve. A német távközlési óriásnál akár jelentős átalakításra is lehet számítani, amely akár megváltoztathatja a Matáv menedzsmentjének gondolkozásmódját, s kihathat az idén megfogalmazódó középtávú stratégiára is. Közben távozik Josef Brauner, a T-Com feje, a többek között Matávért is felelős menedzser menesztésének indokai nem körvonalazódnak teljesen tisztán. A Financial Times Deutschland a T-Mobile integrációjára vonatkozó fekvetéseket visszautasítja. A cég nem tervez hasonlókat.
Josef Brauner távozásának okát legtöbben annak tudják be, hogy neki kellett vállalnia a felelőséget a német autópályadíj beszedését hivatott elektronikus rendszer kudarcáért. Azonban nem árt megjegyezni, hogy Brauner volt az utolsó a Deutsche Telekom top menedzserei között, akit még a dicstelen körülmények között távozó vezér, Ron Sommer emberei közé soroltak.
Brauner távozása megnyitja az utat a cég átalakítására vonatkozó spekulációk előtt. A Financial Times Deutschland értesülései szerint Kai-Uwe Ricke, a DT első számú vezetője a cégcsoport átalakítását fontolgatja. Az ősszel esedékes változások a 4 pilléres (T-Com, T-Mobile, T-Online , T-Systems) struktúra feladását jelenthetik. Ricke mérlegeli annak a lehetőségét, hogy a T-Com-mal összeolvassza a T-Online-t az integráltabb csoportstratégia érdekében.
Eddig a pillérek gyakorlatilag egymás versenytársaiként is funkcionáltak, azonban már határozott jelei kezdenek mutatkozni az integrációra való törekvésnek. Ricke szándéka mögött valószínűleg az áll, hogy ő jobban bízik az integrált működés előnyeiben, mint a 4 pillért felállító Ron Sommer.
Amennyiben a T-Com és a T-Online valójában összeolvad, úgy érdekessé válik a Matáv helyzete is, aki eddig komoly erőfeszítéseket fordított arra, hogy a vezetékes üzletág mellett kiépítse az Axelerot, s hogy olyan szabályozási környezetet fogadtasson le, amely ennek megfelelő.
Brauner menesztése/távozása azt jelenti, hogy új főnöke lesz a T-Comnak, így a Matávnak is. Brauner helyére a Ricke senkit sem nevezett ki, hanem személyesen ő veszi át a T-Com irányítását, miközben Karl-Gerhard Eick pénzügyi vezető fog felelni a külföldi leánycégekért, így a Matávért is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ricke az átalakítási terveit valószínűleg az éves közgyűlésen fogja ismertetni. Állítólag a tervek között szerepel, hogy 4 pilléres struktúrát erőteljesen szétverik. A céget (T-Com + T-Online) magán és üzleti felhasználókat megcélzó szegmensre bontják cég, de elképzelhető a T-Systems két részre darabolása is.
A fentiek fényében talán világossá válik, hogy miért érezzük lassúnak a Matáv stratégia alkotását. Számos kérdés még a DT-nél is csak hónapok múlva fog eldőlni, így a Matávtól sem várhatunk konkrétumokat
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







