2019. július 18. csütörtök Frigyes

Pár nap, és berobban az új szuperkölcsön: tombolni fog az őrület a bankokban


Napok kérdése, és megérkezik a sokat emlegetett hiteltermék, a babaváró. Mivel kamatmentes konstrukcióról van szó, vélhetően sokan élnek majd a lehetőséggel. A kérdés csak az, hogy a babaváró nyomásának ellenállhat-e a magyarok eddig kedvenc hitele, a személyi hitel, vagy az új konstrukció úgy radírozza majd le a térképről, mint ahogy a személyi hitel tette azt a szabad felhasználású jelzáloghitellel. Bankokat kérdeztünk a várakozásokról.

Hamarosan élesedik a kamatmentes babaváró hitel, amely könnyen vissza nem térítendő támogatássá módosulhat. A hitelfelvételi kedv Magyarországon most nagyon jelentős, így vélhetően nagy lesz a kereslet a babaváró támogatás iránt is - tekintve, hogy minden eddigi hitelnél kedvezőbb feltételekkel lehet igénybe venni - ha gyermeket is vállalunk a hitelfelvétel mellé.

Nem vagy jogosult babaváróra, de hitelt vennél fel? Keresd fel kalkulátorunkat!

Azt már korábban is megírtuk, hogy aki gyermekvállaláson gondolkodik, annak egyszerűen kötelező felvenni a babavárót, akkor is, ha egyébként nincs szüksége hitelre, hiszen egy kockázatmentes állampapír-befektetéssel hatalmas hozamokra tehetünk szert. A legizgalmasabb kérdés most az, hogy a babaváró élesedésével mennyire csökken majd a személyi hitelek iránti kereslet? Ez leginkább két esetben fordulhat elő:

  • Ha gyermeket vállalunk, ekkor kamatmentes lesz a hitelünk
  • Ha nem vállalunk gyermeket, de még így is kedvezőbb kamatokhoz juthatunk, mint a személyi hitelek esetén

Sok személyi hiteltermék esetében még a második feltétel is teljesül jelen körülmények között - ez tehát azt vetíti előre, hogy a hitelfelvevők egy jelentős csoportja inkább vesz majd fel babavárót, mint személyi hitelt. Akik gyereket vállalnak, ők mindenképp. Ugyanakkor ellentétes kimenetellel is számolhatunk, hiszen azt látjuk, hogy a magyar hitelfelvevők nem mindig tudatosak, és gyakran választanak indokolatlanul magas költségű személyi hiteleket:

Megkérdeztük az itthon működő bankokat, hogy mekkora kiszorító hatást várnak a babavárótól. A válaszokból az rajzolódik ki, hogy bár a hatás jelentős, azért a sfogyasztási hitelpiacot nem fogja teljesen letarolni a babaváró hitel.

Erre számítanak a bankok

A Budapest Banknál akkora az érdeklődés, hogy egyes ügyfelek már most egyeztetik az időpontokat júliusra. A bank inkább a személyi hitelekre vár kiszorító hatást, a jelzáloghitelekre kevésbé. A CIB júliusban tervezi bevezetni a babaváró hitelt, a konstrukció részletes kidolgozásához várják a vonatkozó jogszabályi rendelkezések megjelenését. A bank várakozása szerint a babaváró jelentős kereslet lesz. Várakozásaik szerint az új kihelyezésű lakossági hitelek ötödét a babaváró adhatja majd. Nagy keresletet prognosztizál a bank az egyéb családtámogatási konstrukciókra, így például a CSOK-ra is.

A K&H egészen jelentős kiszorító hatást vár, szerintük akár az esetek felében is lehet a személyi kölcsönök helyettesítője. A K&H tapasztal előzetes érdeklődést is ezzel kapcsolatban. Az MKB nem kívánt pontos becslést mondani, elmondásuk szerint jelenleg csak az látható, hogy erős a kivárás a babaváró támogatás kapcsán.

Az OTP a babaváró kedvező feltételei miatt az ügyfelek körében jelentős számú igénybevételre számít, amelyből - válaszuk szerint - várhatóan piaci súlyuknak megfelelő mértékben fognak részesülni. A konstrukció feltételeit látva a bank szerint jó alternatívája lehet a jelzáloghitellel és a személyi kölcsönnek kiszolgált finanszírozási igényeknek - a bank emiatt kiszorító hatást vár. A bank honlapján mindenki előzetesen ellenőrizheti, hogy jogosult-e a babaváró támogatásra.

Személyi hitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

A Raiffeisennél is van előzetes érdeklődés a babaváróval kapcsolatban, ennek megfelelően a bank szerint lehet némi kiszorító hatása, de nem jelentős. Az UniCredit a babavárótól 15 százalékos kiszorító hatást vár a személyi kölcsönökre nézve.

A Takarék meglehetősen részletes válaszban ismertette a lehetséges kiszorító hatásra vonatkozó várakozásait. Elmondásuk szerint inkább a magasabb összegű személyi kölcsönök esetén érvényesül a kiszorító hatás. A bank szerint alacsonyabb összegben - 1-1,5 millió forint körül azért sem feltétlenül érdemes ezt a konstrukciót választani, mert ezzel egy későbbi, nagyobb összeget igénylő hitelcél lehetőségét veszik el maguktól az ügyfelek. A Takarék felhívja a figyelmet, hogy több elemzés is született arról, hogy a gyermekszületés elmaradása ellenére is érdemes lehet felvenni a babavárót, arra hívják fel a figyelmet, hogy mindenki egyéni lehetőségeihez mérten kalkuláljon, és egyeztessen tanácsadóval.

Pedig sokkal olcsóbb a babaváró, mint a személyi hitel

Hogy mennyivel, arra hoztunk is egy számszerű példát. A Pénzcentrum kalkulátorából kiválasztottunk pár személyi hitelt, és megmutattuk, hogy például 2 millió forint felvétele esetén mennyit bukhatunk, ha a kamatmentes hitel helyett személyi hitelt veszünk fel (természetesen kamatmentességgel csak akkor számolhatunk, ha teljesítjük a feltételeket - azaz születik gyermekünk az igényléstől számítva 5 éven belül).

Nem tudsz várni a babaváróra? Személyi hitelekért keresd fel kalkulátorunkat!

A CIB személyi kölcsöne például már 8,17 százalékos THM-mel elvihető, 2 millió forintra így 5 év alatt 2 millió 426 ezer forintot fizetnénk vissza. Mivel a babavárónál is van kezességvállalási díj, így a THM 0,5 százalék lesz, hasonló paraméterek esetén a visszafizetett díjunk nem 2 millió, hanem 2 millió 25 ezer forint lenne. Ez azt jelenti, hogy még a CIB személyi kölcsönéhez képest is 400 ezer forinttal jobb. A Raiffeisen ajánlata 8,97 százalékos THM-mel érhető el, így a a teljes visszafizetendő 60 hónap alatt 2 millió 461 ezer forint lenne.

Az MKB személyi hitele 10,21 százalékos THM-mel vihető, így a babaváró kb. 500 ezer forintot spórol nekünk 5 év alatt, az OTP személyi hitele hasonló paramétereknél 18,38 százalékos THM-mel érhető el, a teljes visszefizetendő 2 millió 981 ezer - azaz itt már majdnem egymillió forintot spórolunk, ha inkább a babavárót választjuk. Kalkulátorunkban egyéb ajánlatok is elérhetőek, így például a K&H 13,22 százalékos THM-e sem versenyezhet a babaváró 0,5 százalékos THM-vel. Sőt, sok hitel még úgy sem veheti fel a versenyt a babaváróval, ha nem vállalunk gyereket. Kíváncsian várjuk az első adatokat a babaváró kihelyezéséről.

Nem vagy jogosult babaváróra, de hitelt vennél fel? Keresd fel kalkulátorunkat!

Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

07.18-07.24
Országos

Spar

07.18-07.24
Országos

Aldi

07.18-07.24
Országos

Lidl

07.18-07.24
Országos

Praktiker

07.11-07.22
Országos

Praktiker

Tavasz, nyár, kert
04.04-07.31
Országos