17 °C Budapest
Family shopping for cosmetics

Családok kezét készül elengedni a kormány? Ha, ezt meglépik, sokan járnak pórul

2025. június 2. 19:15

A 2022 eleje óta érvényben lévő kamatstop már 413 milliárd forintos transzfert jelentett a bankszektornak, miközben a kormánynak hamarosan döntenie kell a június 30-ig hatályos intézkedés jövőjéről. Egyes bankok már az Alkotmánybírósághoz fordultak az ügyben- jelentette a Portfolio.

A kamatstop immár három és fél éve védi közel 300 ezer hazai jelzáloghitel-szerződés törlesztőrészleteit a változásoktól. Bár az infláció már jelentősen csökkent, a fogyasztás lassan növekszik, és a korábbi alacsony kamatok visszatérése sem várható, a kormány még mindig halogatja az intézkedés kivezetését. A helyzet komolyságát jelzi, hogy több pénzintézet pénteken alkotmánybírósági beadványt nyújtott be a kamatstop ellen.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a közösségi médiában jelezte, hogy a kormány a közeljövőben dönt a kamatstop sorsáról, miután egyeztetett a Magyar Bankszövetség képviselőivel. A piaci elemzők szerint azonban a kormány vélhetően nem kockáztatja meg azt az évi 50 milliárd forintos háztartási jövedelemelvonást, amit a kamatstop kivezetése jelentene a 2026-os választásokig.

A kamatstop valójában nem a kamatokra, hanem a referenciakamatokra vonatkozik, amelyekre a bankok változatlan kamatfelárat számítanak fel. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az intézkedés félévente mintegy 28 milliárd forintjába kerül a bankszektornak, így a teljes költség már elérte a 413 milliárd forintot. Ugyanakkor a tényleges veszteség ennél alacsonyabb lehet, mivel a kamatstop megakadályozhatta egyes hitelek nemteljesítővé válását.

Ha a kormány újabb féléves hosszabbítás mellett dönt, akkor a 2022 januárjától kamatstopos rövidebb kamatperiódusú hitelek már négy éve, míg a 2022 novemberében utólag bevont 3-5 éves kamatperiódusú hitelek több mint három éve lesznek védettek. Ezek árazása továbbra is a 2021. október 27-én érvényes referenciakamatot követné, a különbözetet pedig a bankok viselnék.

A kamatstopos hitelek aránya folyamatosan csökken a piacon: az MNB adatai szerint darabszám szerint 34,5%, tartozásösszeg alapján pedig már csak 19,1% a jelzáloghitel-állományon belül az érintett hitelek aránya. Ez jelentős csökkenés a program indulásakor mért egyharmados arányhoz képest.

A jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentése szerint a kamatstop kivezetése rendszerszinten nem jelentene komoly kockázatot. A jelenleg 286 ezer szerződést (1200 milliárd forint) érintő intézkedés megszüntetése esetén mindössze 16 ezer adós válna sérülékennyé, akikhez 137 milliárd forintnyi hitelállomány kapcsolódik. Az adósok egyéb hiteleit is figyelembe véve 24 ezer szerződés (185 milliárd forint) törlesztése válhat problémássá.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Magyar Nemzeti Bank korábban több kritikát is megfogalmazott a kamatstoppal szemben: gyengíti a monetáris transzmissziót, közvetlen veszteséget okoz a bankoknak, negatívan hat a pénzügyi kultúrára, indokolatlan előnyöket biztosít a változó kamatozású hitelek tulajdonosainak, és nem terjed ki minden érintett szerződésre.

A kamatstop azonnali eltörlése esetén, 6,5%-os 3 havi BUBOR és 3 százalékpontos kamatfelár mellett, átlagosan 11% körüli havi törlesztőrészlet-emelkedés következne be az 5 éves hátralévő futamidejű hiteleknél. Ugyanakkor létezik egy szűkebb réteg, amelynek 30% feletti, jelentős adósságszolgálati terhet kellene elviselnie.

A bankszektor részéről felmerültek javaslatok a problémás esetek célzott kezelésére. Ezek között szerepel a kormányzati-banki tehermegosztás, illetve a futamidő-hosszabbítással kombinált halasztott fizetés lehetősége a 20-30 százalék feletti törlesztőrészlet-emelkedés esetén. Egy ilyen kompromisszumos megoldás a sérülékeny adósok védelmét és a bankszektor terheinek csökkentését egyaránt szolgálhatná.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 10. 11:47
Több mint hét hónapja tartó tömegtüntetések, álhírek, állami zaklatás - ilyen körülmények között vet...
Holdblog  |  2025. július 10. 09:28
A szokásos hétfői Agyviharon került elénk ez a grafikon, sokat nem is kell rajta magyarázni. Az ábra...
Kiszámoló  |  2025. július 9. 20:43
A HVG-n jelent meg egy cikk, ami bemutatja, mennyire egyszerű bárkinek az ingatlanát eladni a tudta...
iO Charts  |  2025. július 7. 11:50
Az Diageo részvény (DEO) alapadatai, áttekintés Diageo plc egy brit multinacionális italgyártó cég,...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 11. péntek
Nóra, Lili
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?