Mindhárom használt lakáspiaci szegmensben emelkedtek az árak 2024 első negyedévéhez képest. A legnagyobb drágulást az eddig relatíve olcsóbb panellakásoknál mértek.

A kamatstop árnyékában készül nagy dobásra a hazai nagybank: ez rengeteg ügyfelet érinthet 2025-ben
Nagyot nőtt az ügyfelek száma, a jelzáloghitelek száma és a bevételre sem lehet panasz a K&H Banknál a 2024-es évet tekintve.
129 milliárd forint adózás utáni eredménye volt a K&H Banknak a 2024-es évben, a biztosító pedig 4,2 milliárd forintos plusszal zárt - ez derült ki a pénzintézet hétfő kora délután tartott sajtótájékoztatóján. Megtudtuk azt is, hogy a hitelállomány 9 milliárdos bővülés után már 3089 milliárd forintnál jár, a lakossági jelzáloghitelek volumene megduplázódott - mindezeket Peter Roebben, a K&H Csoport vezérigazgatója jelentette be.
A bank ügyfeleinek száma már meghaladja az 1 milliót, és nagyon komoly arány az is, hogy közülük 770 ezren, vagyis több mint a háromnegyedük digitálisan aktívnak számít. Emellett a befektetési alapokban kezelt vagyon is nagyot nőtt: 19 százalékos bővülés után már 1773 milliárd forintot tesz ki.
Peter Roebben egy újságírói kérdésre elmondta, hogy nehéznek tart most bármilyen gazdasági jóslatot, ugyanis az USA, az EU és Magyarország közti kapcsolatok is folyamatosan változnak. A 2,5 százalékos magyar GDP-növekedési tervekről viszont azt gondolja, hogy teljesíthető, persze oda kell figyelni az inflációs számokra is. Emellett nem számít nagy változásokra a Magyar Nemzeti Bank részéről sem, szerinte tartják majd a fegyelmezett monetáris politikát.
Gombás Attila, a bankcsoport pénzügyi vezetője hozzátette, hogy nem csak a lakossági, de a vállalati hitelek terén is igyekszik továbbra is nagyot dobni a pénzintézet.
A vállalati banki hitelek iránti kereslet ugyan visszafogott maradt a bankszektorban, de a K&H tovább tudta erősíteni a piaci pozícióját. A Széchenyi Kártya Programban 290 milliárd forint értékben kötöttünk szerződéseket. Figyelemre méltó bővülést értünk el a projektfinanszírozásban is: tavaly a kintlévőségünk 30 százalékos növekedést mutatott
- mondta Gombás Attila.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Gombás Attila kiemelte, hogy a hitelnövekedés mértéke meghaladta a bankszektori növekedés átlagát, a lakosság körében 13%-al növekedett a hitelkihelyezés, míg a szektor átlaga 9% volt 2024-ben.
A pénzügyi igazgató azt is kiemelte, hogy a kormányzati intézkedések nyomán jelentős összegek jelentek meg, melyek az eredményeket csökkentettek. Továbbra is kell fizetni az extraprofitadót a bank és a biztosító részéről is: a bank az állampapír-vásárlásokkal csökkenteni tudta a mértéket, a biztosító viszont nem.
Németh Balázs, a K&H Csoport innovációs vezetője elmondta, hogy az ügyfelek gyors és egyszerű ügyintézése elsőrangú szempont. Mint utaltak rá korábban, 10-ből nyolc ügyfél aktív digitálisan, a mobilalkalmazást használó ügyfelek száma meghaladja a 700 ezret. A számlanyitások hatvan százaléka digitálisan történik.
A K&H visszapénz szolgáltatásra már több mint 200 ezer ügyfél regisztrált. Februártól új készpénz-visszatérítési kupont vezettünk be, amely sokkal könnyebbé teszi az ügyfelek számára a külföldi vásárlást. Az aktivált kuponnal az ügyfelek havonta akár 500 ezer forintot is költhetnek középárfolyamon.

Óriási hiteldilemma előtt áll rengeteg magyar család: milliókat spórolhatnak így, de van egy bökkenő
Az MNB legfrisseb adatai alapján idén februárban már megközelítette a 17,3 millió forintot az újonnan felvett szabad felhasználású jelzáloghitelek átlagos szerződéses összege.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


