A magyar gazdaság 2025 első negyedévében is csak szerény növekedést mutathatott, a szakértők szerint a holnap megjelenő KSH-adatok a tavalyi év végi lendület további lassulását...
Koronavírus-járvány ide vagy oda, többen kötöttek házasságot idén szemptemberben, mint 2019-ben, és az augusztusban tartott esküvők száma is alig maradt el a tavalyi rekordévtől. Ugyancsak szeptemberben a babaváró kölcsön összegei visszatértek a járványt megelőző szintre. Úgy fest, hogy a magyar családok nyáron a tavaszi ijedség után már bele mertek vágni a házasságba, és a hitelfelvételbe is. Mutatjuk, hogy a különböző támogatások kihasználásával, hogyan kaphatnak a családok akár 30 millió forintnál is több állami apanázst.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb statisztikái és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a járvány ellenére is sokan beadták a derekukat, majd a hiteligénylésüket: a szeptemberben kötött házasságok száma 2,9 százalékkal még meg is haladta a tavalyi esküvők számát, illetve rengeteg babaváró hitelt fizettek ki a bankok. Egészen pontosan 53,25 milliárd forintot, amely közelít a január-februári, tehát a járvány előtti adatokhoz. Az "igyenmilliókat" abban az esetben visszafizetni sem kell, ha a családok beváltják a gyermekvállalásra tett ígéretüket.
Az nem meglepő, hogy a tavaly szeptemberben kifizetett babaváró hitelek együttes összegéhez mérten (99,63 mrd forint) nagymértékű, 46,6 százalékos visszaesés történt. Ugyanis a tavaly júliusban bevezetett konstrukcióra a legnagyobb érdeklődés 2019. harmadik negyedévében volt. Feltehetően a bevezetést követő három hónapos "hajrát" már sosem szárnyalta volna túl egyik hónap sem, bár a járvány is biztosan nagyban befolyásolta, hogy 2020-ban hány hiteligénylés futott be végül.
Idén szeptemberben viszont mindhárom lakossági hiteltípus iránt nagyban nőtt a kereslet - összességében a hitelfelvételek összegei meghaladták a 2019. december -- 2020. januári szintet (bár ez az időszak pont mindig uborkaszezon hitelezést tekintve, de már ez is eredmény). A személyi kölcsönök átfutása gyorsabb, míg a lakáskölcsön és babaváró kihelyezések realizálódásához kell 1,5-3 hónap. Így a júliusban-augusztusban megkötött házasságok hatása szeptemberre érkezhetett meg:
Látható, hogy az idei évi házassághullám nem volt akkora, mint 2019-ben, de az az év egyébként is kiemelkedett a többi közül. Ha viszont a márciusi emelkedés íve nem szakad meg a járvány miatt áprilisban - ki tudja? - 2020 akár újabb rekordév is lehetett volna. A koronavírusnak "hála" most már viszont csak találgatni lehet, mekkora lesz a zuhanás év végén. Könnyen lehet, hogy a november-december mind házasságkötéseket, mint a hitelezést tekintve a legrosszabb éveket idézi majd.
Akár 30+15 milliót is kaphatnak már a családok
Évről évre bővül a családtámogatások sora, és idén sem értek véget a bejelentések a járvány ellenére sem. Azok a párok, akik okosan használják ki ezeket a lehetőségeket - kombinálják a támogatásokat - rengeteg pénzhez juthatnak így, és nem feltétlenül csak otthonteremtéshez. Egy átlagnál magasabb értékű, 50 milliós lakásra és három gyermeket vállaló házaspár számára
- az
új építésű ingatlanra 10 millió forint vissza nem térítendő CSOK vehető
fel (ez igaz egyébként falusi CSOK esetén a kistelepülési használt
ingatlanokra is) - ez 2016 eleje (falusi CSOK esetében 2019 közepe) óta
így van,
- bármely felvett jelzáloghitelből (akár a "CSOK-hitelből, lásd alább) 5 millió forintot enged el a kormány a harmadik gyermek után (1 milliót a második + 4 milliót a harmadik gyermek estén) - ezek az összegek 2019. július 1-je óta elérhetők,
- új
7 személyes autó vásárlásához 2,5 millió forintállami támogatást lehet
igénybe venni (a vételár 50%-áig) három gyermek után szintén 2019.
július 1-je óta,
- a legújabb elemként egy nettó 50 milliós lakás
esetében ehhez 2,5 millió forintnyi áfa-visszaigénylés jön hozzá 2021.
január 1-jétől,
- a fiatal házaspárok 10 millió forintkamatmentes babaváró hitel felvételére jogosultak 2019 július 1-je óta, és a fennálló tartozás egészét elengedi a kormány a harmadik újonnan születendő gyermek után (mivel időközben a szülések után 3 évre felfüggesztik a törlesztést, a legjobb esetben akár 10 millió forintot is elengedhetnek),
mindezt a vissza nem térítendő támogatást ki lehet egészíteni 3 gyermek vállalása esetén egy 15 millió forintos "CSOK-hitellel" (tavaly július 1-je óta egyébként használt ingatlan vásárlására is), amelynek a maximális kamata 3%. Mindez tehát 30 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 15 millió forint kedvezményes hitelt jelent abban az esetben, ha sorozatban (legfeljebb 3 év "szünetekkel") érkezik három új gyermek.

Fontos kiemelni, hogy a különféle támogatások kombinációinak bemutatásának célja semmiképp sem az, hogy túlzott kockázatvállalásra ösztönözzük olvasónkat! Ha bizonytalanság övezi a három gyermek vállalását, akkor a fenti támogatási formák közül csak egyikkel-másikkal érdemes élni, élethelyzettől, anyagi lehetőségektől és család(alapítás)i céloktól függően. Több lehetőség akkor is igénybe vehető utólag és menet közben, ha a harmadik gyermek a másik kettő után nem tervezett módon érkezik.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Tudtad, hogy van lehetőség gyorsított online babaváró hitel igénylésre? Itt olvashatsz róla, hogyan működik!
Nem mindenki szeretne három gyermeket vállalni
Azok számára, akik egy vagy két gyermeket szeretnének vállalni, szintén rengeteg lehetőség adódik. A két gyermeket vállalók új építésű ingatlan építésére vagy vásárlására, illetve kistelepülésen lévő használt ingatlan vásárlására (felerészben) és bővítésére/korszerűsítésre (felerészben) felvehetik a 2,6 milliós CSOK-ot(normál vagy falusi).
Felvehetik a szintén akár 10 milliós kamatmentes babaváró hitelt, amely részben, legfeljebb 3 millió forint értékben támogatássá alakulhat, amennyiben a két gyermek szorosan egymás után érkezik (ugyanis minden gyermek érkezésekor három évre felfüggesztik a törlesztést, két új gyermek után az aktuális tartozás 30%-át elengedve), a maradék legalább 7 millió hitel marad.
A meglévő, időközben felvett lakáshitelből (ez lehet pl. a hamarosan említendő "CSOK-hitel" is) a második gyermek érkezésekor 1 millió forint elengedést lehet igényelni, és új elemként igénybe vehetik nettó 50 milliós új lakás esetén a 2,5 milliós áfa-visszatérítést, ha igénybe vették a CSOK-ot is.
Mindehhez már az elején felvehető maximum 10 millió forintos kamattámogatott, legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel ("CSOK-hitel") is,
Összesen tehát 9,1+17 millió forintot kaphatnak a két gyermeket vállalók, amennyiben a babaváró hitel 30%-ban alakul át támogatássá. És ebben még nincs benne a nő aktuális diákhitel-tartozása felének elengedése, amely a második gyermek születésével igényelhető.
Az egy gyermeket vállalók új építésű ingatlan építésére vagy vásárlására, illetve a kistelepülésen lévő használt ingatlan vásárlására (felerészben) és bővítésére/korszerűsítésre (felerészben) felvehetik a 600 ezer forintos CSOK-ot(normál vagy falusi). Felvehetik a szintén akár 10 milliós kamatmentes babaváró hitelt, amely az új gyermek 5 éven belüli érkezése esetén a futamidő végig kamatmentes marad, és új elemként igénybe vehetik nettó 50 milliós új lakás esetén a 2,5 milliós áfa-visszatérítést, ha igénybe vették a CSOK-ot is.

Óriási hiteldilemma előtt áll rengeteg magyar család: milliókat spórolhatnak így, de van egy bökkenő
Az MNB legfrisseb adatai alapján idén februárban már megközelítette a 17,3 millió forintot az újonnan felvett szabad felhasználású jelzáloghitelek átlagos szerződéses összege.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
-
Ipar Napjai és Automotive Hungary – Mindenki egy helyen (x)
Hazánk legnagyobb ipari eseménye vár minden szakembert: ipari innovációk, költséghatékony megoldások, üzleti lehetőségek, networking, KKV-kat segítő pályázatok.
Portfolio Gen Z Fest 2025


