Bár a forint viszonylag kis devizának számít, a lakosság és a digitalizálódó hazai vállalkozások nemzetközi kitettsége rendkívül magas.
Az árfolyamgátas ügyfelek gyűjtőszámla-tartozása szinte teljesen eltűnt az elszámolásnak köszönhetően, azonban a törlesztőrészlet rögzítését nem oldják fel a bankok automatikusan. Ennek köszönhetően az öt éves rögzítési időszak letelte után jelentősen megugorhatnak a havi részletek, ráadásul a hitel futamideje is meghosszabbodhat. Mit tehetnek ez ellen az árfolyamgátasok?
Az árfolyamgátas devizahitelesek gyűjtőszámla-tartozásának 92 százalékát írták jóvá a bankok az elszámolás során, így az árfolyamrögzítés szerződések 85 százaléka meg is szűnt. A forintosítási törvény szerint viszont a törlesztőrészlet nem lehet magasabb a 2015 januári szintnél, amely még a rögzített árfolyamnak megfelelő havi részlet volt. Emiatt a rögzített szerződések részletei a forintosítás után sem emelkedtek meg, a rögzítés miatt keletkező többletet viszont a rögzítés tartamának lejárata után kell visszafizetni a banknak.
Mennyit emelkedhet a törlesztőrészlet?
A rögzítés lejáratakor (a gyűjtőszámla-szerződések 5 éves tartamúak) a törlesztőrészletek akár 80 százalékkal is megnőhetnének, ha viszont 15 százaléknál magasabb lenne az ugrás, akkor a banknak futamidőt kell hosszabbítania (legfeljebb az adós 75 éves koráig).
Ezt viszont megelőzhetik az ügyfelek, ha kérik a banktól, hogy a magasabb törlesztőrészletet fizethessék. Ezzel ugyan mostantól magasabb lesz a család havi terhe, viszont az árfolyamgátas rögzítés végén nem fog megugrani a törlesztő emiatt, illetve adott esetben a futamidő meghosszabbodásától sem kell tartania az adósnak.
Mire számíthat egy tipikus adós?
- mondta el Palkó István a Portfolio vezető elemzője.
A frankhitelesek törlesztőrészleteit 180 forintos árfolyamon rögzítették, így az ennek megfelelő szinten fizethetik a hitelüket. Egy tipikus adós esetében ez azt jelenti, hogy a forintosítás előtt 52 ezer forinton törleszthetett 74 ezer forint helyett. Az elszámolásnak köszönhetően viszont csökkentek a terhek, ha 20 százalékkal csökkent a havi részlet, akkor a rögzített és a ténylegesen fizetendő törlesztők között mindössze 7 ezer forint lesz a különbözet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezt az összeget azonban minden hónapban hozzáteszik a tőketartozáshoz, amit majd a rögzítés feloldásakor kell visszafizetni.
Azt érdemes azonban megjegyezni, hogy minél kisebb volt a havi részlet csökkenés az elszámolás miatt, annál nagyobb futamidő-hosszabbításra számíthat az adós. Az sem elképzelhetetlen, hogy 3-4 évvel hosszabb ideig kell törleszteni a kölcsönt.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






