Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
Egyelőre még nincsenek meg a jogszabályi keretei az európai jelzáloghitel-piac integrációjának, az Európai Bizottság nem szorítja korlátok közé a jelzáloghitelezéssel foglalkozó intézmények tevékenységét - írja a Napi.
A fogyasztók érdekét szolgáló piaci integráció azonban elsődleges helyet tölt be az Európai Bizottság által kitűzött célok között, melyek lehetővé tennék, hogy a fogyasztók a számukra legkedvezőbb kölcsönhöz juthassanak, akár az országhatárokon túl.
Az intézmények által követendő politikát azonban egyelőre nem jogszabályban, hanem egy fehér könyvben rögzítik majd. Terítékre kerül többek között a standard kamatszámítás kérdése, mely a különböző országokban piacon lévő konstrukciók könnyebb összevetését tenné lehetővé.
Ha emellett megvalósulna a lakáshitelesek felszabadítása a már kedvezőtlenné vált konstrukciók alól, vagyis a refinanszírozás egyszerűsítése, az egy 100 ezer euros (25 millió forintos) hitelösszegnél, az előzetes kalkulációk szerint, 470 euroval (120 ezer forinttal) csökkentené az éves költségeket.
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.


