Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
8-10%-kal emelkedtek az idén az éticsiga átvételi árak a tavalyi szinthez képest, mivel a csapadék hiánya miatt nem tudták időben megkezdeni a gyűjtési szezont. A mennyiség az 1500 tonnát sem érte el, pedig a jogszabály szerint évi 2000 tonnát lehetne gyűjteni a védett állatfajból - írja a Napi.
A felvásárlást követően a csigák 60%-át élőállatként értékesítik, 40%-ukat pedig feldolgozzák. A jogszabály által megszabott gyűjtési szezon április 1-jétől június 15-éig tart, mely alatt bárki gyűjthet, átvételt azonban csak hatósági igazolással rendelkező felvásárló telephelyek végezhetnek.
A leadott állatok többségét a természetben gyűjtik össze, mivel a csigatenyésztés nem rentábilis tevékenység, így az ezzel próbálkozók hamar felhagynak vele. Ennek fő oka, hogy a tenyészthető fajokra nincs piaci igény.
Az éticsiga ágazat éves forgalma mintegy 1 milliárd forintot tesz ki, mely túlnyomórészt export értékesítésből származik, a hazai fogyasztás ugyanis statisztikailag nem kimutatható. A legfőbb exportpiac Franciaország, de emelkedik a csigahús iránti igény Olasz-, Görög és Törökországban, valamint a Benelux-államokban is.
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.


