A büntetések összege 10 ezer forinttól indul, de súlyos esetekben akár több millió forintra is rúghat.
Versenyt futnak az idővel a borászok a Kőszegi-hegyen: az elmúlt napok párás, ködös időjárása nem kedvezett a vékony héjú szőlőszemeknek, amit még lehet, mielőbb leszednek. Bár a termés egy része kárba veszett, az idei bor még így is ígéretesebbnek tűnik a tavalyinál.
"Most minden plusz szorgos kézre szükség van, mentjük a menthetőt" – mondta a vaol.hu-nak Láng József borász, az önkormányzati ültetvény gondozója. Elárulta: két héttel ezelőtt még úgy tűnt, kiemelkedően jó évjárat lesz az idei, ám a múlt heti köd és pára a furminthoz hasonló vékony héjú fajtákban nagy kárt okozott, a termés mintegy 40 százaléka elveszett.
A múlt héten szüretelt cserszegi fűszeres és zenit kiváló mustfokot mutat, a keményebb héjú fajták – cabernet és kékfrankos – még néhány napig a tőkén maradhatnak. – Mi borosgazdák mindig azt mondjuk, akkor lehetünk nyugodtak, ha a termés bent van a pincében. Ezt jól bizonyítja az idei esztendő is – tette hozzá Láng József.
Szabó Márton, a Kőszegi Szőlőtermelők és Borértékesítők Szövetkezetének elnöke szerint ingadozó az idei évjárat. Tavaly a nagy meleg miatt a savtartalommal volt gond, idén erre nem lehet panasz. A gombabetegségek – lisztharmat és peronoszpóra – viszont több dűlőben terméskiesést okoztak. A szakember ugyanakkor a jövőt illetően az aranyszínű sárgaság megjelenésére figyelmeztetett, amely komoly veszélyt jelenthet a kőszegi ültetvényekre.
A szüret közben zajlik a „Kőszeg Város Bora” verseny is, amelyet 2003-ban indítottak el. Idén 7 pincészet 12 bora pályázik a címre. A város képviselő-testülete jövő csütörtökön szavaz a győztesről, az eredményhirdetést pénteken tartják.
Példátlan szigorításba kezdett a magyar település: egy csepp vizet sem kapnak a trükköző lakásépítők
A helyi önkormányzat a regionális vízművel összefogva megtagadja a vízbekötést a szabálytalanul átalakított ingatlanoktól.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








