Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére
Pillanatok alatt omlott össze a forint árfolyama szerda reggel: rég nem látott mélyponton a magyar deviza
A Tisza-kormány hivatalba lépése óta nem látott mélypontra zuhant a forint, miután az euró jegyzése szerdán átlépte a lélektani 370-es, majd a 371-es határt is. A gyors értékvesztést és a régiós devizákhoz képesti leszakadást a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok, köztük az erősödő dollár és a geopolitikai feszültségek okozzák.
Szerda reggel hirtelen és jelentős gyengülésnek indult a magyar deviza. Néhány perc leforgása alatt az euró árfolyama a 368,5 forintos szintről egészen 371,3-ig ugrott, amivel jócskán áttörte a 370-es lélektani határt. Hasonló folyamat játszódott le a dollárral szemben is, amelynek jegyzése hajszálnyira megközelítette a 321 forintot. A napindító kilengések után az árfolyam némileg korrigált, így a délelőtt folyamán az euró jellemzően a 369-es, míg a dollár a 319-es szint körül stabilizálódott.
A forint elmúlt napokban tapasztalt, régiós társaitól is elszakadó mélyrepülése mögött több, párhuzamosan zajló kedvezőtlen nemzetközi folyamat áll. A magyar fizetőeszközre komoly nyomást gyakorol a globálisan erősödő dollár, az amerikai állampapírhozamok emelkedése, valamint a közel-keleti feszültségek miatt dráguló kőolaj - számolt be a Portfolio.
A nemzetközi piaci környezetből fakadó bizonytalanságot tovább fokozza a japán jen esetleges hirtelen erősödésének kockázata. Ha ez bekövetkezik, az a befektetői carry trade pozíciók tömeges leépítéséhez vezethet, ami hagyományosan további eladói nyomást helyez a feltörekvő piaci devizákra, így a forintra is.
Rejtélyes ugrás a magyar gazdaságban: 30 százalékkal nőtt a gépimport – egyetlen cég állhat mögötte?
Egyszeri beszerzések vagy tartós trend áll a háttérben, és milyen hatása van a GDP-re? Fejlesztés, vagy pangás?
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







