30 °C Budapest
gyógyszertár jelzi a hőmérsékletet Celsius fokban hőség nyár

Nem örülhetünk sokáig a jó időnek: ebbe a két megyébe már kedden visszatér a pokoli hőség, esőre sincs kilátás

2026. augusztus 10. 08:15

Ma az északi, északkeleti tájakat leszámítva nagy területen 25 fok felett, az Észak-Dunántúlon és helyenként a középső országrészben 27 fok körül vagy kissé afelett alakulhat a napi átlaghőmérséklet. Délután az északnyugati határvidék közelében nem teljesen kizárt villámtevékenység.

Hétfőn szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk.

Hétfőn este alapvetően fátyolfelhős égre számíthatunk, emellett főleg a nyugati és az északkeleti tájakon időnként vastagabb felhők is megjelenhetnek az égen. A csapadék esélye azonban kicsi. Jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a déli, délnyugati szél, amely hajnalban az Észak-Dunántúlon északnyugatira fordul, és már nagyobb területen megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 17 és 24 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken több fokkal ez alatti értéket is mérhetünk.

Kedden alapvetően fátyolfelhős égre számíthatunk, emellett főleg a nyugati és az északkeleti tájakon időnként vastagabb felhők is megjelenhetnek az égen. A csapadék esélye azonban kicsi. Jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a déli, délnyugati szél, amely hajnalban az Észak-Dunántúlon északnyugatira fordul, és már nagyobb területen megélénkül.

Harmadfokú, legmagasabb riasztás lesz érvényben a HungaroMet friss előrejelzése alapján Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád területén. Ez azt jelenti, hogy a napi középhőmérséklet 29 °C felett alakulhat.

Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos időre számíthatunk, zápor, zivatar csak kevés helyen alakulhat ki - leginkább a nyugati, délnyugati és északkeleti országrészben. Az északnyugatira forduló szél egyre több helyen megélénkül, néhol megerősödik. Hajnalban általában 16, 22 fokra számíthatunk, a hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk, míg a vízpartoknál, magasabban fekvő helyeken, belvárosokban és a Kisalföldön ennél melegebb lesz a hajnal. Délután 32, 38 fok várható, az Alföldön lesz a legmelegebb.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szerdán túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos, száraz időre van kilátás. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, főként a Tiszántúlon olykor megerősödik. Hajnalban általában 17, 24 fok várható, ennél hűvösebb a szélvédett helyeken lesz. Délután 27, 34 fok valószínű, északkeleten mérhetjük a legalacsonyabb értékeket. A hőség szerencsére némiképp enyhülni fog:

Csütörtökön felhőtlen vagy derült, napos, csapadékmentes idő várható. Főként az ország keleti felén megélénkül az északkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban 9, 19, délután 28, 33 fok között valószínű.

Pénteken továbbra is felhőtlen vagy derült, napos idő várható, csapadék nélkül. Az északkeleti szél a keleti, északkeleti országrészben néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 10. hétfő
Lőrinc
33. hét
Augusztus 10.
Lusta nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 10. 08:16