A vállalat szerint jelenleg is folyamatos a párbeszéd a munkavállalókkal és érdekképviseleteikkel, ugyanakkor a konkrét tárgyalási részletekre nem tért ki.
Az Erste Bank vezetése váratlan csapásként értékeli a bankok extraprofitadójának bejelentett duplázását, amely jelentősen átírja a pénzintézet pénzügyi terveit. Jelasity Radován elnök-vezérigazgató szerint az intézkedés komoly kérdéseket vet fel a magyarországi gazdasági környezet kiszámíthatóságával kapcsolatban.
Az Erste Bank negyedéves eredményeiről szervezett sajtóbeszélgetés fókuszát teljesen megváltoztatta Nagy Márton miniszter előző esti bejelentése a bankok extraprofitadójának megemeléséről. A pénzintézet vezetése szerint ez alapjaiban írja át a következő évekre vonatkozó pénzügyi terveiket.
"Az összes bankhoz hasonlóan az utóbbi pár hetet azzal töltöttük el, hogy összeraktuk a 2026-os, 2027-2029-es terveket. Ez természetesen drasztikusan megváltoztatja a pénzügyi helyzetünket a következő években" – nyilatkozta Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója a HVG-nek.
A bank vezetője hangsúlyozta, hogy a bejelentés teljesen váratlanul érte őket, miközben a csökkenő alapkamat miatt épp a banki terhek mérséklődésére számítottak. "Derült égből villámcsapás volt, még fel kell fognunk, hogy ez mit jelent" – fogalmazott.
Jelasity visszautasította azt a kormányzati álláspontot, miszerint a bankszektornak extraprofitja lenne, és kiemelte, hogy nem a bankok miatt van recesszió közeli helyzetben az ország. "Egy ilyen jelentős adóemelés után intézménytől függően mindenkinek újra kell gondolnia, nemcsak azt, hogy milyen módon jelentik be, hanem azt is, hogy ez mit jelent a jövőre nézve, mennyire lehet stabilan tervezni Magyarországon" – hangsúlyozta.
Az Erste számára az extraprofitadó duplázása közel 20 milliárd forintos többletterhet jelent. A bank vezetője megerősítette, hogy előzetes egyeztetés nem történt a pénzintézettel, a bejelentésről a sajtóból értesültek, és véleménye szerint a többi bank is hasonlóan meglepődött.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A versenyképességgel kapcsolatban Jelasity megjegyezte, hogy az intézkedés hátrányosan érinti a bankszektort, miközben előnyt jelent azoknak a piaci szereplőknek, akik nem rendelkeznek aktív banki licenccel, így nem kell megfizetniük ezt az adót.
Harmati László vezérigazgató-helyettes hozzátette, hogy jó lenne egyszer piaci alapon, túlszabályozás nélkül látni, mire képes a bankszektor. Nemcsak a különadókat és a bankadót említette problémaként, hanem a folyamatosan változó banki és hitelezési szabályozást is.
Váratlan pofont kapott a magyar fizetőeszköz: kifejezetten rossz hírre ébredtek kedd reggel a piacok
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Titokzatos rakományra csaptak le az egyenruhások: a csomagok felnyitása után jött a nagy meghökkenés
Egy közúti ellenőrzés során több mint ötszáz, illegális elektronikus cigarettának tűnő csomagot találtak a hatóságok a fővárosban.
Váratlan bejelentést tett Varga Mihály: kiderült a teljes igazság a magyarországi euró bevezetéséről
A jelenlegi viharos világgazdasági környezetben a stabilitás és a nemzetközi együttműködés mindennél fontosabb - erről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








