Teljes zsákutca Trump vámpolitikája? Épp azokat sodorhatja veszélybe, akiket védeni kíván

Január vége óta új globális monetáris megállapodás – az ún. Mar-a-Lago Megállapodások - lehetősége kerül egyre inkább napirendre. Az ötlet Stephen Miran tanulmányán alapul – aki jelenleg a Fehér Ház Gazdasági Tanácsának vezetője –, és egy új globális monetáris rendszer kialakítását szorgalmazza. Két fő pontja: a dollár jelentős túlértékeltsége (a valuta függvényében 10–37% közötti), és hogy más országok is vállaljanak szerepet az amerikai deficit finanszírozásában. Miran javaslata szerint az amerikai államkötvényeket hosszú lejáratú, alacsony hozamú, örökérvényű kötvényekké kellene átalakítani, miközben a kereskedelmet, a tőkeforgalmat és a katonai befolyást egy amerikai irányítás alatt álló hegemón keretrendszerbe kellene integrálni.

Ebben az összefüggésben a vámok egyszerre válaszok „egy igazságtalanságra” és eszközök egy feltételezett globális kereskedelmi összeesküvés elleni harcban. A nézet szerint a dollár nemzetközi tartalékvaluta státusza az Egyesült Államok legfőbb gazdasági problémáinak forrása.

Egy elfogult elemzés

Az USA kétségtelenül strukturális kihívásokkal küzd. Az ország részesedése a globális ipari termelésből 2004-ben még 22% volt, mára azonban 15%-ra csökkent – miközben Kína aránya ennek duplája. Európa, amely nem rendelkezik tartalékvaluta-státusszal, hasonló pályát követett. A gyárak áthelyezését az is indokolta, hogy az ázsiai bérek az amerikaiak töredékét teszik ki.

Még ha 50%-os vámokat vetnének is ki, valószínűtlen, hogy az Apple visszahozná az iPhone-gyártást az Egyesült Államokba.

Az amerikai kereskedelmi deficit alapvetően a megtakarítás és fogyasztás közötti strukturális egyensúlyhiányból fakad. Az USA az állami és belső adósságok felhalmozásával finanszírozta a fogyasztást, míg Németország és Kína megtakarításokkal támogatta azt.

Az USA nem tud egyszerűen visszatérni a „Made in America” modellhez – a munkaerőpiac túl feszes, az infláció pedig felemésztette a jövedelmeket. Ironikus módon a protekcionizmus épp azokat a munkavállalókat sodorhatja veszélybe, akiket védeni kíván. A stagfláció réme fenyeget.

Dedollarizációból deamerikanizáció?

Az „amerikai teher”, vagyis az erős dollár – ahogy azt a Trump-adminisztráció látja – véget érhet, de nem feltétlenül Amerika javára. Bár a dollár még mindig domináns szerepet játszik a globális kereskedelemben, a központi bankok által vásárolt arany mennyisége figyelmeztető jel. Egyedül januárban 117 tonna aranyat vásároltak (a Fed kivételével), miközben a történelmi havi átlag mindössze 17 tonna. Még feltűnőbb: amerikai intézményi befektetők is egyre inkább a fizikai arany felé fordulnak – annak költsége és illikviditása ellenére –, ami a dollár jövőjével kapcsolatos növekvő kételyeket tükrözi.

A dedollarizáció, amely korábban távoli forgatókönyvnek tűnt, most valósággá válik – jelentős volatilitást okozva az euró-dollár árfolyamban és más devizák között is, arra kényszerítve a vállalatokat, hogy még aktívabban fedezzenek. A dollár már nem számít biztonságos menedéknek, és nincs más valuta, amely átvehetné a helyét. A recesszió fenyeget. És nap mint nap világosabbá válik: nem lehet „Amerika újra naggyá” anélkül, hogy a „világ is újra naggyá válna.”