Vasúti vágány/vasúti váltó (váltó/pontok) pontjelzős jelzővel

Óriási fejlesztés jön az egyik legfontosabb vasútvonalon: épp ideje volt, sokan fognak örülni

2025. február 2. 17:32

Komoly fejlesztések készülnek a Dunántúl egyik fontos vasúti szakaszán. A vonatok gyorsabbak lehetnek, és nagyobb terhelést is kibír majd a most felújítandó, majdnem 50 kilométeres szakasz.

Az uniós értesítőből derül ki, hogy jelentps fejlesztéseket kaphat hamarosan a Szombathely és Zalaszentiván közötti vasúti szakasz, amely a Dunántól egyik kiemelt vasúti beruházása - ezt a Magyar Építők vette észre.

A szakasz nemzetközi viszonylatban és az elővárosi közlekedésbe egyaránt kiemelt fontosságú, ugyanis Szombathely felől biztosítja az összeköttetést Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Kaposvár és Pécs irányába. Emellett Szlovénia és Horvátország felé is mennek innen vonatok. Éppen ezért még 2016-ban megtörtént a 48 kilométeres vasútvonal villamosítása EU-s forrásból, a Kohéziós Alap 13,3 milliárd forintos támogatásával.

A fejlesztés azt is jelenti, hogy nehezebb vonatok is közlekedhetnek majd rajta, és a sebesség is megnőhet: összesen a tervek szerint 47,80 km hosszú egyvágányú vasútvonalat tesznek alkalmassá legalább 22,5 tonnás tengelyterhelésre, valamint 100/120 km/h sebességre. Emellett az is szerepel a tervekben, hogy átépítenek 26 darab vasúti-közúti szintbeli kerszteződést és 5 állomást is.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Eje
1 éve
50 km: hurrá, 3050 nem lehetne fidesz-kdnp támogatásával elvtársak? :) ( fizessünk vissza egy kicsit már)
0
0
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 13. 09:14
Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulva nagyjából az utolsó fizetésüknek megfelelő összeget kapj...
Holdblog  |  2026. október 13. 08:55
Idén ősszel a francia tízéves államkötvény hozama a görög fölé került. Ilyenkor a korábbi adósságvál...
iO Charts  |  2026. október 12. 10:01
Autóbefektetés: mítosz vagy valóság? Minden évben rengeteg hír jelenik meg az autóbefektetés témakör...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?