Tüntetők tehetik tönkre a spanyol körversenyt: mi lesz így a Vuelta befutójával?
A keddi, Egan Bernal által megnyert etapot 8 kilométerrel le kellett rövidíteni a tüntetők újbóli felbukkanása miatt.
A keddi, Egan Bernal által megnyert etapot 8 kilométerrel le kellett rövidíteni a tüntetők újbóli felbukkanása miatt.
Az első szakasz szeptember 8-án kezdődik: ettől a naptól a FOXPOST-hálózatban kétféle automata lesz elérhető.
Geraint Thomas, a 2018 Tour de France győztese és olimpiai aranyérmes kerékpáros ma fejezi be pályafutását a Tour of Britain utolsó szakaszán.
David Gaudu meglepetésszerű győzelmet aratott a Vuelta a Espana harmadik szakaszán, miközben Jonas Vingegaard megőrizte összetett vezetői pozícióját
Szarvasmarhák betegsége miatt kell módosítani a mai szakaszt, így a stratégiában is jelentős változtatást látunk majd a versenyzőktől.
Kiírta a BKK a Nagykörút fejlesztésének legfontosabb lépcsőjeként a „bringasztráda” tervezésének pályázatát.
Keszthelyig megépül az M76-os gyorsforgalmi út, Zalaegerszeg viszont kimarad – más útvonalban gondolkodik a minisztérium
Elkezdik Hortobágy és Ohat-Pusztakócs között a pálya karbantartását is a sebességkorlátozások megszüntetése érdekében, hogy megbízhatóbbá, pontosabbá váljon a vonatközlekedés
Komoly fejlesztések készülnek a Dunántúl egyik fontos vasúti szakaszán: gyorsabb és nehezebb vonatok is közlekedhetnek majd.
Felújítják a burkolati jeleket az M19-es autóút Győr és Felüljáró út közötti szakaszán.
Elkezdődhet az M49-es gyorsforgalmi út második szakaszának építése, miután az uniós közbeszerzési értesítőben kihirdették a tender eredményét.
Tájékoztatót adott ki a MÁV az augusztus elsejétől 10 mellékvonalon közlekedő vonathelyettesítő autóbuszokról.
A magyarok körében évek óta Horvátország a legkedveltebb úti cél, egy járvány nélküli évben több mint 600 ezren utaznak el itthonról.
Nemzetközi kupadöntő lesz a Puskásban, emiatt eléggé megváltozik a forgalmi rend több kerületben is.
A 2021-es és a 2022-es év is számos változást hozott a magyar autópályákon.
Megnyílt a napelemes pályázat utolsó szakasza, még mindig nem késő ezzel a trükkel csökkenteni a rezsit.
Mutatjuk az összes változást.
Itt a pontos menetrend.
Július 2-től kezdődik a burkolatjavítás.
Mutatjuk az érintett szakaszokat.