13 °C Budapest
Rural landscape with bourn and blooming trees, sunny spring nature

Tovább pusztít a szárazság: folyók tűnnek el szerte az országban

2022. július 8. 22:01

Egy hónap alatt eltűnt egy közepes méretű patak a Bükkben, ahová sok állat járt inni. De országszerte csökkent a tavak, folyók vízállása. Szolnoknál például még nem volt olyan alacsony a Tisza, mint most. A Magyar Tudományos Akadémiánál azt mondják, már 20 éve előrejelezték, hogy egyre több lesz az aszály sújtotta év – számolt be az RTL.

Napok óta lehet hallani arról, hogy olyan szintű szárazság tombol Magyarországon, ami miatt több városban már vízhiány lépett fel. Most pedig a jelek szerint már nem csak ezzel, de a patakok kiszáradásával is szembesülnünk kell. Ináncson, Borsod megyében egy mesterséges öntöző száradt ki most szinte teljesen, aminek a vizét a Hernádból biztosítják, aminek viszont most nincs elegendő vize arra, hogy az öntözőt táplálni tudják belőle.

Éppen ezért a környező kertészetekbe most az önkormányzatnak kell hordania a vizet, hogy egyáltalán túléljék a növények a szárazságot, miután a mederben már két hete nincsen jelentősebb mennyiségű víz.

A szakértők szerint viszont egyre gyakoribbak lesznek ezek az aszály sújtotta időszakok. A Magyar Tudományos Akadémia tagjai már 20 évvel ezelőtt megjósolták ezt a szárazságot:

Az emberi tevékenység, az üvegházhatások miatt a légkörnek a mérlege megbomlott, amit melegedésnek is szokás mondani. Ennek pedig nagyon sok következménye van

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

– mondta el az RTL-nek Padisák Judot limnoökológus.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Semjén Zsolt lemondott

Semjén Zsolt 1994 és 1998 között, illetve 2002-től országgyűlési képviselő, 2010 óta Magyarország miniszterelnök-helyettese volt.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 25. 21:42
A Fidesz-közeli TV2 Csoport után a Balásy Gyula kormányközeli milliárdos nevével fémjelzett Lounge G...
Holdblog  |  2026. április 25. 09:18
Az új kőolaj-beruházásoknak és az eletrifikációnak is új löketet adhat a közel-keleti háború. Mivel...
Bankmonitor  |  2026. április 24. 14:33
Mivel Magyarországon a nők átlagosan alacsonyabb nyugdíjból élnek, mint a férfiak, ráadásul a KSH ad...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 26. 15:01