10 °C Budapest
Happy family having fun time together at home

Milliókkal lehetnek gazdagabbak a magyar családok: közel vagyunk a feltételek teljesüléséhez

2021. július 8. 15:36 4 perc

A koronavírussal sújtott 2020-as évet leszámítva az elmúlt években rendre meghaladtuk a 4 százalékos gazdasági növekedést, és most megvan az esélyünk az 5,5 százalékos GDP-bővülés elérésére is, így nagyjából 1,4 millió magánszemély kaphatja meg a már bejelentett adó-visszatérítést; a gyermeket nevelő családok jogosultak erre - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára a Figyelő e heti számában megjelent interjúban.

Izer Norbert hangsúlyozta: a tervezett családi adó-visszatérítés legfontosabb elemei a nemzeti konzultáció folyamán dőlnek majd el. Mint mondta, a konzultáció azért fontos, mert gyakorlatilag egy olyan adóintézkedést vezetne be a kormány, amelyre a múltban nem volt példa. Ha az intézkedést jóváhagyják a lakosok, illetve lesznek olyan pontok, amelyekkel az állampolgárok többsége egyetért, akkor végrehajtják az adó-visszatérítést.

Hozzátette, hogy a tervezett lépéshez feltételként a bruttó hazai termék 5,5 százalékos növekedését társította a kormányfő. Ez azt jelenti, hogy egy nagyon masszív, a korábbi években nem látott GDP-bővülés kell ahhoz, hogy ez az adó-visszafizetés megtörténjen - jelezte.

Az államtitkár szerint minden esély megvan egy 5,5 százalékos gyarapodás elérésére, számos makrogazdasági elemző is ennél nagyobb növekedést valószínűsít. A koronavírus-járvány ugyanakkor még nem ért véget, van bizonytalanság abban, hogy lesz-e negyedik hullám, illetve úgy tud-e kilábalni a gazdaság, ahogy ezt várják. Ezért rendkívül fontos, hogy a kormány a lehető legtöbb rendelkezésre álló eszközzel támogassa a bővülést, így már a közeljövőben újfajta intézkedéseket is bejelenthet - közölte.

Az államtitkár hangsúlyozta: Orbán Viktor egy olyan lépést jelentett be, amellyel visszaadják annak a lakossági körnek a befizetett szja-összegeket, amely a legnagyobb terhet viselte a koronavírus-járvány alatt. A gyermeket nevelő szülőknek van a leginkább szükségük arra, hogy a vírushelyzet miatti visszaesést valahogy kompenzálják, ezért nekik jár majd vissza a befizetett szja. Az adó-visszatérítés következtében mintegy 550 milliárd forintot kaphatnak vissza a családok - ismertette.

Utalt arra, hogy a korábban elhalasztott nagyobb volumenű vásárlásokra így lesz fedezet, ami növelheti az adóbevételeket, támogatja a gazdaság újraindítását és serkenti a GDP bővülését.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Izer Norbert emlékeztetett, hogy a magyar Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései még az EU-ban is rendkívüli méretűnek számítanak. A gazdaságvédelemre fordított összeg eléri a GDP 30 százalékát, ezzel Magyarország a második helyen áll az uniós rangsorban. Felidézte, hogy a kormány válságkezelésre kialakított csomagjában rengeteg adóintézkedés szerepelt, számos adócsökkentő lépéssel tudták mérsékelni a vállalkozások közterheit. Mintegy 1000 milliárd forintot hagytak a családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál ezek a könnyítések.

Kiemelte azt is: törvényben rögzítették, hogy 2022. július elsejétől újabb 2 százalékponttal csökken a munkára rakódó adóterhek mértéke. Formailag a kormány javaslata alapján ez úgy valósulna meg, hogy a másfél százalékos szakképzési hozzájárulást beolvasztják a szociális hozzájárulási adóba (szocho), így eltűnik egy adónem, azaz a szakképzési hozzájárulás megszűnik, és a szocho további fél százalékponttal mérséklődne, a kettő együtt kiadja majd a 2 százalékpontos köztehermérséklést. Az adónem eltűnésével az adóadminisztráció is jelentősen csökken, és így a hat lépcsőből álló korábbi bérmegállapodásból az ötödiket is meglépi a kabinet. Ez azt jelenti, hogy már csak egy lépés maradna, amikor újabb 2 százalékponttal kell mérsékelni a szochót - jelezte.

Amikor 2016 végén elkezdték a bérmegállapodás pontjainak a kivitelezését, akkor 28,5 százalék volt a szocho és a szakképzési hozzájárulás együttes szintje. Ez a folyamat végén 13 százalékra megy le, azaz a cégeket terhelő, a munkára rakodó közterheket kevesebb mint a felére tudnák mérsékelni. Ezzel Magyarország elérne a V4-államok átlagát, ami már versenyképessé tenné a magyar munkaerő adóztatását régiós szinten - hangsúlyozta Izer Norbert.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?