17 °C Budapest
Vörös nyitott színházi függöny arany bojtokkal egy fekete függöny előtt.

Ez nem lehet igaz! Újabb baleset történt a Vígszínházban, fontos személy sérült meg

2024. június 24. 09:43

A Vámpírok bálja próbáján egy háttérmunkás könyökét törte, miután beesett a zenekari árokba.

Nem csak Jegercsik Csaba sérült meg a Vámpírok bálja Vígszínházi próbáin, csütörtökön a társulat egy másik háttérmunkása is pórul járt – számolt be róla a Blikk.

A színházi dolgozó, miután a zenekari árokba esett, eltörte a könyökét és megrándult az egyik lába, amire egyelőre nem tud ráállni – mondta el egy forrás a lapnak. A háttérmunkás a hétvégi előadásokra már visszatért mankóval és begipszelt kézzel, ugyanis fontos feladatok hárulnak rá a színdarab lebonyolításában.

Ahogy korábban beszámoltunk, péntek este baleset történt a Vígszínházban: Jegercsik Csaba színművész több méter magasból zuhant le, és mentővel szállították kórházba. A baleset egy külső produkció előadásán történt, így a díszlet nem a színház tulajdona volt.

Jegercsik Csabát azóta megműtötték, és a Vámpírok bálja társulat a Facebook-oldalán közölte, hogy a csuklótörésen kívül komolyabb sérülés nem történt.
 
 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom