20 °C Budapest
A close up of a woman eating a vegan meal in a local cafe with friends.

Ennyit az agyonreklámozott vegán életmódról: ezeréves tévhit dőlt meg, ezzel kevesen számoltak

2024. január 6. 16:00

Az elmúlt években óriási népszerűségnek örvendenek az egyes, alapvetően hússal készült opciók vegetáriánus, vagy vegán változatai. Rengeteg gyorsétterem is felült erre a hullámra, és előrukkolt a saját húsmentes opciójukkal. Ilyen a BurgerKing, vagy a KFC is Magyarországon, ahol már kérheted akár a húsmentes csirkét, vagy a kedvenc hamburgeredet egy húspótló opcióval. Természetesen, ahogy az lenni szokott, ebben az esetben is elterjedt, hogy ezek a változatok sokkal egészségesebbek, mint a hússal készült változatok, azonban most egy új tanulmány azt mutatta ki, hogy ez nem feltétlenül igaz. Sőt, sok ilyen esetben jobban járunk az eredeti verzióval, ha csak azért tettük le a voksunkat emellett, mert egészségesebben akarunk étkezni.

Az elmúlt években Magyarországon is egyre nagyobb divatnak örvend a vegetáriánus és a vegán életmód. Sokan választják ezt azért, mert egészségesebb, környezetbarátabb, vagy csak elvi okok, allergia miatt. Azonban rengetegen vannak olyanok is, akiket a zöld világ megtévesztett, és az egészséggel azonosítják a húsmentes életet, és ennek jegyében választják inkább a húspótló opciókat.

Azonban egy friss, 5 ország 50 gyorsétteremláncának 1868 ételének elemzésével készült kutatás kimutatta, hogy korántsem biztos, hogy ez a tétel igaz, ha a gyorséttermek, mint a BurgerKing vagy a KFC húsmentes opcióit nézzük. A tanulmány szerint ugyanis ezek a vegán ételek kevesebb fehérjét és nátriumot, azonban több cukrot és szénhidrátot tartalmaznak, mint hagyományos változataik, szúrta ki a DailyMail.

A kutatócsoport az egyes ételek kalóriatartalmát, az allergének jelenlétét, valamint a tápanyagok, rostok és a só mennyiségét vizsgálták minden étkezésben. Az eredmények alapján pedig a növényi alapú ételek kevesebb fehérjét és nátriumot tartalmaznak, ráadásul sokkal több bennük a szénhidrát és a cukor, mint a húsalapú ételekben. Ráadásul a tévhittel ellentétben a növényi ételek összességében kevesebb kalóriát sem tartalmaznak.

Eredményeink feltáták, hogy a növényi alapú gyorsételek nagyobb valószínűséggel tartalmaznak több szénhidrátot és cukrot, mint a húsalapú megfelelőik. Meglepő módon a tanulmányunk azt mutatja, hogy ezekben az ételekben nincs kevesebb kalória sem, így a fogyókúrázók sem járnak vele jobban

– mondta el Mikołaj Kaninski, a lengyelországi Poznani Orvostudományi Egyetem vezető szerzője.

A kutatás rámutat a tájékozott élelmiszerfogyasztás fontosságára, különösen a gyorsételek kapcsán, ha például olyan betegségben szenvedünk, mint a 2-es típusú diabétesz. Egyszóval felfedi azt az illúziót, hogy a népszerű gyorséttermek növényi alapú alternatívái automatikusan egészségesebb választást jelentenek

– tette hozzá Mikołaj.

Az eredmények mindezek mellett azt is kimutatták, hogy a húst tartalmazó ételekben nagyobb valószínűséggel tartalmaznak olyan allergéneket, mint a tejtermékek, tojás, hal, kagyló és a mustár. Azonban a vegán opció sem életbiztosítás: itt olyan allergének fordulhatnak elő, mint a szója, szezámmag, olajos magvak és diófélék.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Persze ez nem jelenti azt, hogy egészségtelen lenne a húsmentes életmód, csupán azt, hogy ha az egészségünk, vagy diéta miatt választanánk, akkor nem feltétlenül járunk vele jobban alapvetően, hacsak nem magunknak főzzük meg mindig az ételt.

Erre figyeljünk, ha egészségesebben akarunk étkezni

Először is jobban járunk, ha elkerüljük a gyorséttermek vegetáriánus és húsos ételeit is egyöntetűen, de ezen felül is vannak olyan tanácsok, amiket jobb, ha betartunk folyamatosan. Akkor is, ha fogyni szeretnénk és akkor is, hogy ha csak az egészségünk megőrzése véget akarunk változtatni a szokásainkon.

Sokan kezdik el kerülni a szénhidrátokat, mintha bűnös élvezetnek számítanának. Azonban ez koránt sem igaz, sőt fontos részei az étkezésünknek. Lehet ennek az alapja burgonya, rizs, tészta vagy bármi más, a lényeg, hogy ha van rá lehetőségünk inkább a teljes kiőrlésűt válasszuk a tésztafélék esetében. Emellett figyeljünk oda a rozsbevitelre is, ami napi 30 grammnak kéne lennie (pontos adatokat természetesen egy dietetikus tud mondani, ez egy átlag, amiből ki tudunk indulni). Ez nagyjából 5 adag gyümölcsnek és zöldségnek, 2 teljes kiőrlésű keksznek, 2 szelet teljes kiőrlésű kenyérnek és 2 héjában sült krumplinak felel meg.

A folyadékbevitel pedig szintén kifejezetten fontos. Igyunk meg legalább 6-8 pohár vizet egy nap, és ne cukros üdítőket, illetve kávét a víz helyett. Rossz hír továbbá, hogy a sör se számít jónak ilyen szempontból, hiszen a kávéval egyetemben az alkohol is vízhajtó hatású. Ugyanígy a nátriumbevitel is lényeges. a felnőtteknek egy nap maximum 6 gramm sót és 20-30 gramm telített zsírt kell fogyasztaniuk átlagosan.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 21. vasárnap
Dániel, Daniella
29. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. július 20. 19:21
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm