A csokoládé meglepő egészségügyi előnyeiről beszélt egy neves táplálkozási szakértő.
Így szerezhetsz szuperimmunitást idén ősszel a coviddal, influenzával szemben: ketyeg az óra
Szinte még csak most kezdődött az ősz, máris küszöbön a fűtési idény, és hamarosan beköszönt a járványszezon is. 2023-ban már nem először kering több felsőlégúti megbetegedés is egy időben az őszi szezonban, melyek járványt okozhatnak. A legtöbb megbetegedést várhatóan idén is az influenza és a koronavírus okozhatja, viszont ezek ellen a kórokozók ellen szerencsére van védőoltás. A szakértők is azt javasolják, hogy idén is ügyeljünk a fertőzések elleni védekezésre, tegyünk meg mindent az immunrendszerünk erősítéséért. Mutatjuk, kinek és mikor javasolt az influenza, a koronavírus, vagy akár az RSV elleni vakcina.
Vasárnaptól hirtelen kapcsol hidegebb fokozatba az időjárás, éjjel 10 fok alá süllyed a hőmérséklet, és a napközbeni maximumok sem sokáig mennek már 15 °C fölé. Borús, esős, szeles napok jönnek, ez pedig kedvez a különféle kórokozók terjedésének. Hamarosan megkezdődik a felsőlégúti megbetegedések főszezonja, amikor egyszerre keringhet majd az iskolákban, munkahelyeken, egészségügyi intézményekben, sokféle közösségben a koronavírus, influenza és az RSV is. Ezért mostantól különösen fontos, hogy óvakodjunk a fertőzések lehetőségétől, és erősítsük az immunrendszerünket. Az egyik eszköz rá, hogy elkerüljük a fertőzéseket, a védőoltás.
A tavalyi járványszezonban a Népegészségügyi Központ Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumában 2022. 40. és 2023. 20. hete között összesen 4 390 vizsgálati anyagot dolgoztak fel. Ebből 761 influenza A [518 influenza A(H1pdm09), 175 influenza A(H3), 68 influenza A(NT)] és 305 influenza B vírust azonosítottak (24,3%). 446 főnél COVID-19 fertőzést igazoltak (10,2%) és 417 megbetegedés hátterében RSV (9,5%), tizenkét esetben adenovírus, tizennégy esetben parainfluenza vírus, hetvenhat esetben human metapneumovírus, ötvenhárom esetben rhinovírus állt.
Ahogy az NNGYK ábráján is látható, tavaly sem egy nagy hullám volt, hanem inkább több, kisebb hullám a légúti megbetegedések esetében. Az, hogy év végén beesik az esetszám, természetes, hiszen karácsonykor és két ünnep között nem jellemző, hogy sokan mennének orvoshoz. Az, hogy ilyenkor a gyerekek sincsenek egy rövid ideig a közösségben a téli szünet miatt, szintén gátolja némileg a járványok terjedését. Idén egészen hosszú lesz a téli szünet: a szünet előtti utolsó tanítási nap 2023. december 21. (csütörtök), a szünet utáni első tanítási nap pedig 2024. január 8. (hétfő).
Az adatokból kiolvashat az is, hogy a járványszezon kezdetén jellemzően covid-fertőzéseket azonosítottak, míg januártól fellángoltak az influenza fertőzések. Természetesen abból, hogy hogyan zajlott le a múlt évi járványszezon, nem vonhatunk le egyértelmű következtetéseket az ideire nézve. A 2022/2023-as szezont megelőzően pedig csak az influenza kapcsán rendelkezünk adatokkal, így azokból a statisztikákból még kevésbé indulhatunk ki. Ami azonban biztos, hogy a hűvös idő kedvez a felsőlégúti megbetegedéseknek, és hogyha egyszerre több vírus is terjed, akkor hiába "estünk túl rajta" októberben, elkaphat minket hamarosan egy másik fertőzés. Ezért érdemes kerülni a fertőzésveszélyes helyzeteket, fertőtleníteni, indokolt esetben maszkot hordani, és erősíteni az immunrendszert. Nem csak vitaminokkal és kiegyensúlyozott táplálkozással, hanem védőoltásokkal is.
Influenza védőoltás: kinek, mikor javasolt?
Influenza, koronavírus és RSV ellen adathatunk be védőoltást. Az influenza oltási időszak más évekhez hasonlóan hamarosan megkezdődhet. A veszélyeztetett csoportokhoz tartozók - mint idősek, gyermekek, krónikus betegek - idén is feltehetően ingyen kaphatják majd az oltást. Erről konzultáljanak a háziorvosukkal. Ezenkívül a patikákban bárki megvásárolhatja, majd beadathatja az orvossal a vakcinát, viszont ennek lehetőségéről is érdemes előzetesen egyeztetni.
Az influenza elleni védőoltás a megbetegedés és a betegség szövődményeinek legjobb megelőzési módja. A gyorsan változó influenzavírus miatt az oltást évente ismételni kell. A vakcinák minden évben új összetételben, az aktuális évben várhatóan a lakosság körében cirkuláló vírusvariánsra fókuszálva készülnek. Az oltás összetételét a WHO határozza meg az azt megelőző év járványadatai alapján - írja az Egészségvonal. Az influenza oltások új formája az orrspray-vel befújható, melyet gyerekek esetében alkalmaznak.
Az oltást legjobb a járványos időszak kezdete előtt beadatni, ugyanis a védettség kialakulására leghamarabb 10-14 nap után számíthatunk. Ettől függetlenül a járványos időszakban is ajánlott a vakcina, ha valaki korábban nem kérte azt a háziorvosától vagy üzemorvosától
- tanácsolják a szakértők. Féléves kor felett mindenkinek javasolt az influenza elleni oltás. Akik valamilyen oknál fogva nem kaphatnak oltást (pl. 6 hónaposnál fiatalabb csecsemő), a hatékony védelmet az érintett személyre az jelenti, ha a környezete beoltatja magát. Egyesek sokkal inkább ki vannak téve a megfertőződés vagy a súlyos szövődmények veszélyének, tekintettel életkorukra, egészségi állapotukra vagy betegségükre. Az ő számukra mindenképpen javasolt a védőoltás beadatása! - írják.
A kockázati csoportba tartozók számára minden évben térítésmentesen vehető igénybe a védőoltás. Az oltás elérhetőségével kapcsolatban a háziorvost vagy kezelőorvost kell keresni.
Kiemelt kockázati csoportok:
- várandósok vagy gyermekvállalást tervező nők;
- 60 év felüliek, egészségi állapotuktól függetlenül;
- krónikus betegségben szenvedők (krónikus légzőszervi betegségben szenvedők, asztmás betegek;
elhízás miatt vagy egyéb okból korlátozott légzési funkciójú betegek; szív-, érrendszeri betegségben szenvedők [kivéve a kezelt magasvérnyomás-betegséget]; veleszületett vagy betegség/kezelés révén szerzett immunhiányos állapotban szenvedő betegek [ideértve a HIV-pozitív személyeket, daganatos betegségben szenvedőket is]; krónikus máj- és vesebetegek; anyagcsere-betegségben szenvedők); - egészségügyben, valamint ápolást, gondozást nyújtó egészségügyi/szociális intézményekben dolgozók;
- akik a munkájuk miatt sok emberrel lépnek kapcsolatba, illetve akik sok emberrel tartózkodnak zárt térben;
- sertés, baromfi és ló tartásával foglalkozó telepeken, ezen állatok szállításával foglalkozók, baromfi-feldolgozókban, valamint vágóhidakon dolgozók;
- hosszú repülőút előtt állók.
Mint minden oltásnak, az influenza elleni oltásnak is lehetnek mellékhatásai, de ezek általában enyhék, az immunreakció természetes részét képezik. A védőoltásokkal járó kockázat jóval alulmarad a betegség kockázataihoz képest. A legtöbb mellékhatás enyhe, és nagyjából egy napig érzékelhető, mint a hőemelkedés, láz, enyhe végtagfájdalom, izomfájdalom, az oltás helyén érzett fájdalom, bőrpír, illetve enyhe fejfájás.
Ha a beteg szervezetében mind az influenzavírus, mind a koronavírus jelen van (fantázianevén flurona), akkor a két vírus egy időben súlyosabb tüneteket eredményezhet, mint külön-külön. Ezért rendkívül fontos, hogy mindenki, de leginkább a veszélyeztetett csoportok tagjai kérjék az influenza elleni és a koronavírus elleni védőoltást is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A két védőoltás egy időben is beadható, arra azonban figyelni kell, hogy a két oltást két különböző végtagba adják be.
Koronavírus védőoltás: kinek, mikor javasolt?
A covid-oltások beadása minden 6 hónaposnál idősebb gyermek és felnőtt esetében javasolt. Ha valaki még egyetlen oltást sem kapott, konzultáljon a háziorvosával. Aki már kapott oltást, annak a booster oltása akkor lehetséges, ha az előző oltás óta eltelt 4 hónap. Aki az alapimmunizálás után koronavírus-fertőzésen esett át, annak a gyógyulástól számított 4. hónaptól, de legkésőbb fél éven belül javasolt beadatni az emlékeztető oltást. Ettől az ajánlástól a beteg aktuális egészségügyi állapotától függően az orvos eltérhet. A 12–17 évesek booster oltása az alapimmunizáció után legalább 4, legfeljebb 6 hónappal később javasolt. Moderna esetében szintén fél dózist alkalmaznak.
Az oltás továbbra is folyamatos Magyarországon. Célszerű lehet még a járvány belobbanása előtt beadatni azt az oltópontokon vagy a háziorvosnál a covid-vakcinát, csakúgy, mint az influenza vakcinát. Mielőtt felkeresnénk a háziorvost oltásügyben, konzultáljunk róla, végeznek-e az adott rendelőben oltást. Az oltópontokon pedig foglaljunk előzetesen időpontot!
Emlékeztető oltásra azon TAJ számmal rendelkező, 18 éven felüli, Magyarországon legalább három oltásban (Janssen esetében kettő oltásban) már részesült oltakozók jogosultak, akiknek a megerősítő oltásuk óta eltelt legalább 4 hónap. Az olthatóság megítélése érdekében az oltóorvos szükség esetén konzultálhat a kezelőorvossal és/vagy a háziorvossal. Az oltóanyag választása minden esetben az oltóorvos feladata. Általános ellenjavallata egyik kombinációnak sincs - írja az EESZT honlapja.
Az oltás felvétele ingyenes és önkéntes alapú.
A vakcina beadását követően rövid időn belül helyi reakció előfordulhat: bőrpír, duzzanat, izomfájdalom – emiatt nem javasolt az oltást követő napokban a megerőltető fizikai tevékenység. Az oltás utáni napokban jelentkezhetnek enyhe megfázásos tünetek, ezek miatt viszont nem kell aggódni, mert jelentkezésük természetes: a szervezet immunválaszát jelzik. Az esetleges átmeneti tünetek enyhítésére (pl. paracetamol-, ibuprofen-, metamizoltartalmú) fájdalom- és lázcsillapító gyógyszer alkalmazható.
RSV-fertőzés: kinek van szüksége oltásra?
A Respiratorikus Szinciciális Vírus (RSV) egy alsó- és felsőlégúti fertőzést (hörgő- és tüdőgyulladást) okozó vírus, amely minden korosztálynál előfordulhat, de gyermekeknél a leggyakoribb. Kétéves korig a legtöbb gyermek átesik az első fertőzésén, amit rendszerint több, ismételt fertőzés követ - írja az Egészségvonal. Az RSV-fertőzés a légutak hámját károsítja, mivel a fertőzött sejtek "összeolvadását" eredményezi. Ez gyulladást okoz a légutakban, ami az általános légúti tünetekhez, súlyosabb esetben komoly légzőszervi szövődményekhez vezethet. A fertőzöttek enyhe, megfázáshoz hasonló tüneteket mutatnak, jellemző az orrdugulás, orrfolyás; köhögés, tüsszögés; torokfájás; láz.
Súlyosabb esetben, ha a fertőzés az alsó légutakra, a hörgőkre és a tüdőre terjed, felléphet zihálás, kapkodó légzés vagy nehézlégzés; erős köhögés; magas láz; a bőr kékes elszíneződése oxigénhiányos állapotban. Csecsemők súlyos fertőzése esetén jelentkezhet felszínes, kapkodó légzés vagy nehézlégzés; köhögés; étvágytalanság; érdektelenség, aluszékonyság; sírósság, ingerlékenység.
A legtöbb fertőzött egy-két hét alatt felépül, másoknál a légzési nehézségek hosszabban fennállhatnak. Az RSV az asztmás vagy légzési problémákkal küzdő betegek állapotának rosszabbodását okozza - írják a szakértők.
Az RSV-oltás sokkal speciálisabb, mint a koronavírus vagy influenza oltás. Leginkább a koraszülött csecsemők számára ajánlott a felvétele. Mivel az RSV elleni oltóanyag szájon át adható és az ellenanyagot tartalmazza, szezonon belül is szükség lehet az ismétlésre gyenge immunrendszer esetén. Az oltás lehetőségéről, áráról konzultáljunk gyermekorvossal.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.