A Belügyminisztérium február közepén benyújtott törvénytervezete szerint a jövőben gyógyszerészek és szakápolók is jogosultságot kapnának az elektronikus vényírásra.
Brutális adatokat közölt a magyar gyerekek egészségügyi ellátottságáról az Eurostat. Mint a friss adatokból kiderül, a covid kitörése utáni évben egészségügyi ellátást négy, fogászati ellátást pedig hét százaléka nem kap a 16 éven aluli korosztálynak. Pedig a fogászati ellátást nem is lenne szabad halogatni, mert már így is túl sok volt az olyan kisgyermek, akinél altatásban kellett elvégezni a tovább nem halogatható fogászati műtéteket. Tényleg csak pénzkérdés lenne, hogy a gyerekek megkapják az ellátást?
Magyarországon komoly problémák mutatkoznak a gyermekek egészségügyi ellátásában az Európai Unió más országaival összehasonlítva - ez derült ki az Eurostat friss adatsorából. Az is kiderült, hogy még jövedelemkülönbségek mentén is mérhető, hogy a gyerekeknek milyen az egészségügyi ellátottságuk. Egy tanulmány pedig nemrég leszögezte: borzalmasan rosszul állnak a szegényebb családok gyerekei, hiszen ellátottság tekintetében fel sem vehetik a versenyt a gazdagabb családokkal.
Aki szegény, ne lássák el?
Az egész Európai Unióban komoly problémát jelent, hogy sok gyerek nem jutnak el időben fogorvoshoz. Az egészségügyi egyenlőtlenségek az egész kontinensen jelen vannak, és a fogorvosi ellátás területén is megmutatkoznak - ez most alaposan ki is derült az Eurostat friss adataiból, amelyek a 2021-es évet veszik górcső alá.
2021-ben a gyermekes háztartásokban élő 16 év alatti gyermekek 3,6%-ának volt kielégítetlen egészségügyi szükséglete, ami 2 százalékpontos növekedést jelent a legutóbbi, 2017-es jelentéshez képest (1,6%). Ez az arány magasabb (5,3%) volt az egy felnőttes háztartásban élő gyermekeknél, de valamivel alacsonyabb, 3,4% a két vagy több felnőttes háztartásokban. Ezeket az adatokat szemléltetjük a lenti grafikonon.
Az EU-tagországok közül Lengyelországban (7,3%) és Lettországban (6,4%) a legmagasabb a gyermekes háztartásban élő, kielégítetlen egészségügyi szükségletű gyermekek aránya, ezt követi Magyarország és Románia (mindkettő 4,7%), valamint Spanyolország (4,6%). Ezzel szemben a legalacsonyabb arányról Ausztriában (0,3%) és Luxemburgban (0,4%) számoltak be, ezt követi Horvátország (0,9%), valamint Málta, Litvánia és Ciprus (mindegyik 1,5%-kal).
Több ezer gyermeknek nem volt megfelelő fogászati ellátása
A vizsgált évben, vagyis 2021-ben a fogászati ellátás helyzete hasonló, bár kissé rosszabb volt, mint a kielégítetlen egészségügyi szükségletek, mivel a gyermekes háztartásban élő gyermekek 4,4%-a nem részesült a szükséges fogászati ellátásban, ami 1,8 százalékpontos növekedés 2017-hez képest. Az összes uniós országra vonatkozó adatok szerint 11-en regisztrálták a kielégítetlen fogászati ellátási igényű gyermekek arányát az uniós átlag felett. Ez az arány magasabb volt az egy felnőttes háztartásokban, ahol a gyerekek 7,1%-a nem részesült a szükséges fogászati ellátásban. Eközben a két vagy több felnőttes háztartásban élő gyermekek 4,0%-ának volt kielégítetlen fogászati ellátási szükséglete.
2021-ben az EU-tagországok közül Lettországban regisztrálták a legnagyobb arányban a gyermekes háztartásban élő, kielégítetlen fogászati ellátást igénylő gyermekeket (7,7%), ezt követi Spanyolország (7,1%), Magyarország (7,0%), Szlovénia (6,8%) és Portugália (6,4%).
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A skála alján a legalacsonyabb százalékkal Luxemburg (0,6%), Horvátország (0,8%), Svédország (1,1%), valamint Ausztria és Olaszország (mindkettő 1,2%-kal) végeztek. Érdemes megfigyelni, hogy két szomszédunk itt is a legjobbak között van. Az alacsony jövedelmű családok számára gyakran nehéz hozzáférni az egészségügyi szolgáltatásokhoz, és ez alól a fogorvosi ellátás sem kivétel. Az okok sokfélék lehetnek: például a pénzügyi korlátok, a hosszú várólisták vagy a szűkös fogorvosi kapacitások.
A sürgősségi foghúzásos műtétek között hazánkban kiemelkedően súlyos arányt képviselnek az egészen kis gyerekek altatásos műtétei. Amint egy friss tanulmány megjegyzi: 2019-ben a PTE Fogászati és Szájsebészeti Klinikáján a fogászati okból altatott páciensek 16 százaléka 3 éves vagy fiatalabb egészséges kisgyermek volt. A műtéti fogeltávolítások amellett, hogy a gyerekekre nézve kockázatokkal járnak, nagyon drágák is.
Ezek az akadályok pedig hosszú távon oda vezetnek, hogy a szegényebb családok gyermekeinek fogászati problémái hosszabban fennmaradnak, sőt súlyosbodnak, mivel nem kapnak időben megfelelő kezelést. Ez a tény pedig nemcsak a fizikai egészségüket veszélyezteti, hanem befolyással lehet az életminőségükre és a szociális kirekesztettségükre is.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







