Újabb kulcsszektort rángat meg a rezsiemelkedés és az infláció: durva áremelésre kényszerülnek

2022 június-júliusában felkeresték a magánegészségügy meghatározó szereplőinek vezetőit a PwC Magyarország egészségügyi szakértői, hogy személyes interjúkon keresztül vizsgálják a szektort ért hatásokat és kihívásokat. Az elemzés – amely a legfrissebb nyilvánosan elérhető adatokra is támaszkodik – a folyamatos növekedést és az áremelkedést is kontextusba helyezi. 

Bár a járvány miatti korlátozások és bizonytalanság átmenetileg a betegforgalom és így a bevételek jelentős csökkenését okozták, hosszabb távon a pandémia hatásai az amúgy is organikusan növekvő magánegészségügyi szektor további erősödéséhez vezettek. A korábbi évek növekedési üteme még tovább gyorsult: 2020-ról 2021-re a magánegészségügyi szolgáltatók átlagosan körülbelül 45%-kal növelték nettó árbevételüket. Az állami ellátástól elpártolva új társadalmi réteg jelent meg a magánellátók páciensi körében, a megkérdezett szolgáltatók pedig úgy látják, hogy ez az új ellátotti kör maradandónak bizonyul. 

Az új páciensek egy része a korábbi növekedési tendenciát is előidéző hozzáférhető, minőségi ellátást keresők újabb tömegei, másik része pedig a pandémia miatt időben elcsúszott vagy elmaradt ellátások pótlását kereső betegcsoport. Kérdés, hogy az állami ellátásból »kiszorult« betegek hosszabb távon is megmaradnak-e a magánszolgáltatóknál, mivel esetükben jellemzően kivételes, megtakarításokból finanszírozott vásárlásról beszélhetünk

– hangsúlyozza Remete Gergő, a PwC Magyarország egészségügyi tanácsadó csoportjának vezetője. 

A telemedicina szolgáltatások nem robbantak be 

Telemedicina alatt a megkérdezett szolgáltatók alapvetően a távkonzultáció alkalmazását értik. A krónikus betegségek ellátásában jelentőséggel bíró távmonitoringnak például nem látják nyomát a szakértők. A cég egy korábbi, 2020-as kutatása szerint a magyar magánegészségügyi piacon a szolgáltatók csupán 55%-a nyújtott valamilyen típusú telemedicina szolgáltatást. Bár arra lehetett számítani, hogy a pandémia ugrásszerű fejlődést hoz a telemedicina alkalmazásában, ez nem igazolódott be a magánegészségügyben. A távkonzultációs formában nyújtott ellátások aránya még a növekedést követően is mindössze 10% közeli arányt képviselt a teljes ellátási volumenben. A korlátozások megszűnésével ez az arány visszaesett a korábbi működésben megszokott 0-2% közötti mértékre. 

A távkonzílium ellátások arányában történt visszarendeződés okaként azt látjuk, hogy a páciensek a távkonzultációs ellátást nem érzik teljes értékű ellátásnak a fizikális vizsgálat lehetőségének hiánya miatt – sok esetben joggal. Nem véletlen, hogy a szolgáltatók is csak bizonyos szakterületek esetében teszik elérhetővé ezt az ellátási formát, vagy korlátozzák a meglévő leletek alapján másodlagos szakorvosi vélemény alkotására

 – mutat rá Remete Gergő.  A távkonzultáció árazása némileg kedvezőbb, mint a hagyományos, személyes konzultáció esetében, annak ellenére, hogy a tényleges költsége a gyakorlatban szinte ugyanaz. Ezt az alulárazást általában a szolgáltatás versenyképsségének megtartása indokolja. A vizsgált szolgáltatók körében átlagosan 63%-os távkonzultációs árakat – legalacsonyabb értékként 51%-os, legmagasabb értékként pedig 85%-os távkonzultációs árazást – azonosítottak a  szakemberek.

Remete Gergő szerint a vizsgált szolgáltatók szinte mindegyike esetében a telemedicina ismert és használt egészségügyi ellátási kategória, de legtöbb esetben csak távkonzultációra korlátozódik.  Pedig a telemedicina alkalmas eszköz lehet egy újabb páciensréteg felé való nyitásra abban az esetben, ha a fizikai távolság megszüntetésével a szolgáltatásokhoz való hozzáférhetőséget célozza. Vagy például krónikus betegségek esetében a folyamatos állapotkövetés és beavatkozási lehetőség segítségével a tünetmentes állapot fenntartását, egyúttal a beteg biztonságérzetének növelését támogatja. A hozzáférhetőség tekintetében a főváros-vidék egyensúly kiegyenlítése lenne nagy előrelépés, mely idehaza egyelőre nem megoldott. A krónikus betegek esetében a folyamatos felügyeletet biztosító otthoni monitorozás távoli, akár valós idejű kiértékelése is vonzhat fizetőképes réteget.

Fokozódó bérverseny az állami intézkedések hatására

Az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény és az azzal együtt érkező béremelés következtében a korábbi magán- és közfinanszírozott szektor közötti bérszakadék, ha nem is tűnt el, de szűkült, így az orvosokért folyó verseny fokozódott. Ez azt eredményezte, hogy a magasabb bérezés mint versenyképességi tényező fenntartása érdekében a magánszektor újabb és újabb béremelésre kényszerült, melynek a vége még nem látható. 

A magánszolgáltatók az állami béremelés hatására a tervezett bérfejlesztésen felül 15-30%-kal növelték az orvosi honoráriumokat, így összességében átlagosan a magánegészségügyi szektor körülbelül 20%-kal több bért fizet, mint az állami. Ezt várhatóan befolyásolja még a jövő januárban esedékes további béremelés az állami szektorban.

Mivel a jellemző foglalkoztatási forma továbbra is a vállalkozói jogviszony, a kata-szabályok változása az egyébként is napirenden lévő béremelés mellett várhatóan magasabb emeléseket indukál mind az orvosok, mind a szakdolgozók esetében. Fontos hozzátenni azonban, hogy a magas jövedelem esetében a többlépcsős adózás szinte változatlan nettó bevételt eredményez. Mivel az alacsonyabb keresetnél a fizetendő közteher mértéke valóban többszöröse a korábbiakhoz képest, így a szakdolgozói réteg lehet az igazi kárvallottja a változásoknak. 

A rezsi elenyésző a bérköltségek mellett

Egy olyan humánerőforrás-központú iparágban, mint az egészségügy, a bérek az összköltség jelentős részét képezik, ez a magánegészségügyi szektorban körülbelül 60-65%-os arányt jelent. Ehhez viszonyítva a rezsiköltség aránylag alacsony. Az energiaválsággal szemben a megkérdezett szolgáltatók sokkal erőteljesebben érzékelik az új egészségügyi szolgálati jogviszony és az infláció okozta bérigény-növekedés hatásait a költségeikben, valamint az árfolyamváltozásból adódó többletköltségeket a külföldi partnerek miatt.

A szolgáltatók energiafelhasználása a szolgáltatási profil és az ellátás során használt géppark függvényében eltér, így a rezsiköltségek emelkedésére is eltérő módon érzékenyek. A magánegészségügyi szolgáltatók elmondása alapján a növekvő energiaárakat kénytelenek lesznek – a növekvő bérköltségekkel, bérleti díjakkal, beszerzési költségekkel együtt – a szolgáltatás áraikba beépíteni. Ez a tendencia már meg is kezdődött.

A bérspirál feltolja az árakat is

A vizsgált szereplők az elmúlt három évben szolgáltatásaik árazásában átlagosan nagyjából 20%-os áremelést eszközöltek, amit az infláció, a bérköltségek és a rezsiárak árfelhajtó hatása tovább fog növelni. Az első szakorvosi konzultációk átlagos díja a húszezer forint közeli szintről a harmincezer forintos szint irányába tett nagy lépést, de a harmincezer forintot meghaladó átlagárak elérése nem látszik távolinak. Ezeknek a tendenciáknak a megmaradásával az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés egyre egyenlőtlenebbé válik a társadalomban.

Az elmúlt évek eseményeinek hatásaiból jól látszik, hogy a magánszolgáltatók működésére jelentős hatással vannak az állami szektorban bekövetkezett változások, mondhatni egyfajta szimbiózis, vagy inkább kitettség áll fenn. A fokozódó gazdasági helyzet és az állami intézkedésektől való függelem adta bizonytalan környezetben sok szolgáltató legfőbb stratégiája az „előremenekülés”, vagyis a további növekedés, terjeszkedés – mivel a piac még nem telített. A magánegészségügyi szektor tehát erős növekedési pályán van, a beruházási, fejlesztési kedv a vizsgált intézmények esetében néhány kivételtől eltekintve töretlen. A magánszektor nagy kihívása a növekedési potenciál kiaknázása, amihez a Covid asszisztált. Az infláció, a szabályozási környezet korrekciója viszont előbb-utóbb megtörheti a meredek növekedési trendet. A kérdés, hogy mikor és mit tud tenni ellene a piac – erre vonatkozó javaslatokat is megfogalmaztak elemzésükban a PwC tanácsadói.