A stressz, a szorongás és az anyagi bizonytalanság népbetegséggé válása mellett az is problémát jelent, hogy sokan azzal is küzdenek, hogy teljesen magukra maradnak a...
Elkerülhető lenne a halálesetek egyharmada az EU-ban az orvostudmány jelenlegi állása szerint. Az Eurostat legfrissebb kutatásából kiderült, hogy Magyarországon több mint 24 ezer ember halt meg azért, mert nem kapott időben és megfelelő ellátást - írja a Napi.
Az EU-ban 1,7 millió 75 évesnél fiatalabb ember halt meg 2013-ban. A halálozások csaknem 34 százaléka, azaz mintegy 577,5 ezer ember halála elkerülhető lehetett volna az orvostudomány jelenlegi állása szerint. A korai halálozás csaknem harmadát szívroham, az elkerülhető halálestek 16 százalékát stroke okozza. Az idő előtti halálozáshoz vezető okok között a harmadik a bélrendszert érintő rákok. A magas vérnyomásos betegségek 5 százalékban, a tüdőgyulladás 4 százalékban játszott szerepet az idő előtti elhalálozásban.
A 75 évesnél fiatalabbak halálozása Romániában a legmagasabb, 49,4 százalék, Lettországban pedig 48,5 százalék.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







