Zátonyra futott egy szállodahajó a Dunában az alacsony vízállás miatt: több mint száz utast kellett kimenteni
A baleset éjszaka, korlátozott látási viszonyok között történt, amelyhez a Duna alacsony vízállása is hozzájárult.
A baleset éjszaka, korlátozott látási viszonyok között történt, amelyhez a Duna alacsony vízállása is hozzájárult.
A súlyos aszály miatt megdőlt a Duna negatív vízállási rekordja Budapestnél, ahol a folyó mindössze 30 centiméteres szinten áll.
Rendkívüli aszálykészültséget rendelt el az Élő Környezetért Felelős Minisztérium, miután az ország jelentős részén kritikus szintet ért el a vízhiány.
A tartós aszály és a Duna kritikusan alacsony vízállása miatt tovább csökkentette teljesítményét a Paksi Atomerőmű.
A biztonságos hajózáshoz a szabályok szerint legalább tízcentiméteres távolságot kell tartani a hajófenék és a folyómeder között a balesetek elkerülése érdekében
Közbotránynak nevezte, hogy amíg egyesek az úszómedencéjüket töltik fel közpénzből támogatott vízzel, addig másnak ivóvíz sem jut a nyári hőségben.
Újabb látványos következménye van a Duna rendkívül alacsony vízállásának: le kellett állítani a Göd és Szigetmonostor között közlekedő átkelőhajót. A problémát nem egyszerűen a sekély víz okozza, hanem a gödi part közelében kialakult jelentős feliszapolódás is akadályozza a biztonságos közlekedést.
Mínusz 106 centiméterre süllyedt a Duna vízállása Paksnál, emiatt a Paksi Atomerőmű kénytelen volt csökkenteni az egyik blokkja teljesítményét.
Történelmi mélypontra süllyedt a Duna vízszintje Budapestnél: a folyó kedden reggel már csak 31 centimétert mutatott a vízmércén
Rekordalacsony a Duna vízállása Budapestnél.
A szárazság, amely a Tisza és a Száva vízszintjét is jelentősen csökkentette, súlyosan érinti a halászatot és a turizmust, hosszú távon pedig a vadvilágot is veszélyezteti.
Czika Balázs fotós a tó azon oldalát mutatta meg, amelyet a legtöbben soha nem látnak: a nádason túl a víz visszahúzódása egészen más arcát tárja fel a Velencei-tónak.
Mutatjuk a tíz legjobb dunai szabadstrandot, de hozunk egy interaktív térképet is, amelyen az összes dunai szabadstrandot megtalálod.
Új történelmi mélypontra süllyedhet a Duna vízállása Budapesten: az előrejelzések szerint hétfő éjjel akár a 2018-ban felállított rekordot is megdöntheti a folyó.
Egész nap erősebb járműmozgásra kell készülni az M3-as autópályán, Mogyoród térségében, mindkét irányból, valamint a 3-as főúton, Kerepes környékén is a Magyar Nagydíj miatt.
Az extrém alacsony dunai vízállás miatt jelentős fennakadások alakultak ki a hajózásban, így a nemzetközi szállodahajók nem tudnak eljutni Budapestre
A Tisza rendkívül alacsony vízállása miatt korábban rejtőző csontok kerültek felszínre a Közép-Tisza vidékén. A sötét színű, robusztus ősmaradványokat egy biológus és természetfotós fedezte fel.
A férfi gyalog akart átkelni a Velencei-tavon, de a parttól alig másfél kilométerre jutott az iszap miatt.
A tűzszerészeti művelet idejére pénteken reggel 5 órától teljes szélességében lezárják a Margit hidat mindkét irányból.
Meglepő következménye van a Tisza rendkívül alacsony vízállásának: átmenetileg megtiltották a hamvak vízbe szórását Szolnok belterületi Tisza-szakaszán és a Tisza-tó teljes területén.