Nagyon komoly veszélyt rejt a sekély víz a Balatonnál: erre kell figyelnie annak, aki a déli-parton nyaral
A sekély víz ellenére is komoly veszélyt jelenthet a Balaton déli partján húzódó marásvonal.
A sekély víz ellenére is komoly veszélyt jelenthet a Balaton déli partján húzódó marásvonal.
Almásfüzitő térségében, a lefedett vörösiszap-tározó alatti Duna-szakaszon rendeltek el vizsgálatot.
A nagyvállalatok már lépni kényszerültek, a Daimler Truck például bizonyos járműveit vízi út helyett közúton szállítja.
A hivatalos vizsgálatok megerősítették, hogy a probléma szigorúan helyi jellegű, a forrástól mindössze három méterre ugyanis már egyáltalán nem mutatható ki szennyeződés a vízben.
A cernavodai erőmű két, egyenként 700 megawattos blokkja együttesen a román áramtermelés mintegy ötödét adja.
Bár a teljes leállás lehetősége is felmerült, a 2-es blokk végül 11 napon keresztül, 50 százalékos teljesítménnyel folyamatosan üzemelt.
A Duna vízállásának változása és az Ausztriában az elmúlt napokban lehullott csapadék mennyisége alapján a következő napokban a Duna vízszintjének néhányszor 10 cm-es emelkedése várható.
Aki bármit tud a tárgyról vagy annak hollétéről, haladéktalanul értesítse a rendőrséget a központi segélyhívón.
Múlt hét kedden - augusztus 4-én - milliméterekre voltunk attól, hogy a Paksi Atomerőművet az alacsony vízállás miatt teljesen le kelljen állítani.
A folyó ilyen alacsony vízállás mellett a kereskedelmi hajózás már nem tudna árut szállítani, és a helyzet a kiránduló- és személyhajózást is érintené.
A Duna rekordalacsony budapesti vízállása már nemcsak aggodalmat kelt, hanem spontán buliknak is helyet ad.
A rekordalacsony dunai vízállás miatt rendkívüli intézkedésre kényszerült Románia.
A magas energiaárak, a gyenge európai kereslet és az autóipar versenyképességi gondjai továbbra is komoly fékezőerőt jelentenek Németország számára.
A rendkívül alacsony vízállás miatt ismét rákkeltő és mérgező anyagok szivárognak a Dunába az egykori Óbudai Gázgyár területéről.
A mai naptól megszűnik az önkéntes lakossági fogyasztáscsökkentés, miután a kormány értékelése szerint sikerült megvédeni Magyarország energiabiztonságát.
A rendkívüli, az ország 90 százalékát érintő aszály miatt a kormány vízkorlátozásokat vezetett be az ivóvízhálózaton a folyamatos lakossági ellátás biztosítása érdekében.
A 2026-os rendkívüli nyári aszály már messze túlmutat a mezőgazdaság problémáin.
A járművet a második világháború végén, a saját, visszavonuló legénysége süllyesztette el egy zátonyon.
Orbán Anita arra kérte a szlovák minisztert, segítsen, hogy a lehető legnagyobb mennyiségű víz érkezzen a Dunán Magyarországra,
Paksnál továbbra is rendkívül alacsony a Duna vízszintje, a folyó –131 centiméteren áll.