Nagyon fontos sztárjátékos esett ki a portugáloknál: a magyarok ellen sem játszhat kedden
Diogo Dalot izomproblémák miatt elhagyta a portugál válogatott edzőtáborát, de sérülése miatt nem csak a nemzeti csapat aggódhat.
Diogo Dalot izomproblémák miatt elhagyta a portugál válogatott edzőtáborát, de sérülése miatt nem csak a nemzeti csapat aggódhat.
Fernandes, Felix és Ronaldo is meghívót kapott a portugál kapitánytól, a szupersztár tehát vélhetően pályára lép majd Budapesten.
Molnár Rajmund, Ötvös Bence, Tóth Barna és Lukács Dániel egyaránt komoly teljesítményt raktak le az asztalra, ami válogatott meghívót ért a szeptemberi selejtezők előtt.
Marco Rossi természetesen most is számít Szoboszlaira, Kerkezre és Dibusz Dénesre is, amikor Írország és Portugália ellen igyekszünk lépni kettőt a világbajnoki részvétel felé.
A Konferencia-liga utolsó selejtezőkörében a Győr csütörtökön hazai pályán kezdi meg a Bolla Bendegúzt soraiban tudó Rapid Wien elleni párharcot.
A Bajnokok Ligája sorsolása a tavalyi rendszert követi, míg az Európa-liga és a Konferencia-liga sorsolását idén először egy közös eseményen bonyolítják le.
A Hibernian 23 éves támadója akkora gólt lőtt, amit nagyon sokan még életükben nem láttak az edinbugh-i stadionban.
Robbie Keane elárulta, szerinte mi kell a továbbjutáshoz, amit a Fradi ma este akar kiharcolni hazai pályán.
Az azeri Qarabag FC vagy az északmacedón KF Skendija lehet a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójában.
A Maribor otthonában játssza ma este a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulós párharcának visszavágóját a Paksi FC.
Az örményországi 2-1-es vereség után csütörtökön hazai pályán vívhatja ki a továbbjutást az ETO FC Győr.
Az új mezt már holnap magukra öltik a fradisták, sok újdonsággal vagy visszatérő elemmel találkozhatnak a szurkolók.
Továbbjutása esetén a horvát Rijeka vagy a bolgár Ludogorec csapatával találkozik a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.
Négy magyar konzul támogatja a CFR Cluj-Paksi FC futballmérkőzés lebonyolítását Kolozsváron - közölte Szijjártó Péter. Hozzátette: nagy szurkolói gárda kíséri el Paks csapatát.
Minden jegy elkelt csütörtökre a Paks labdarúgócsapatának a CFR Cluj elleni hazai Európa-liga-selejtező mérkőzésére.
Osváth Attila sérülése gondot okoz, de a pótlását vélhetően sikerül megoldani a csütörtöki selejtezőig - véli Bognár György vezetőedző.
Elsőre könnyűnek hangzó ellenfeleket kaptak a magyar csapatok a selejtezőkre, hamarosan indulnak is a párosítások.
Kiviharzott Luciano Spalletti, miután bejelentette saját kirúgását az olasz válogatott kispadjáról.