Bizakodik és a célra koncentrál a Spurs edzője: vasárnap minden eldől, szuperizgalmas a kiesési harc
A vezetőedző szerint a Tottenham vasárnapi, a kiesés elkerüléséért vívott sorsdöntő mérkőzése fontosabb, mint a tavalyi Európa-liga-döntő volt.
A vezetőedző szerint a Tottenham vasárnapi, a kiesés elkerüléséért vívott sorsdöntő mérkőzése fontosabb, mint a tavalyi Európa-liga-döntő volt.
A Southamptont kizárták a Championship rájátszásának döntőjéből, miután a klub beismerte, hogy több riválisának edzését is jogosulatlanul megfigyelte - most saját játékosaik is pert fontolgatnak.
Huszonkét év várakozás minden feszültsége kiszakadt a szurkolókból, többen zokogva ünnepelték az Arsenal bajnoki címét.
A bournemouthi meccs eredményével eldőlt, hogy a City már nem hozhatja be az Arsenalt pontszámban; a londoniak 22 év után lettek ismét a Premier League bajnokai.
A tárgyalások már előrehaladott stádiumban járnak, és a hírek szerint Maresca is szívesen elvállalná a feladatot
A brazil névsorban helyet kapott Neymar is, a 34 éves csatár 2023 óta nem szerepelt a nemzeti csapatban.
Bár hivatalosan még egy évig szerződés köti a Manchester Cityhez, sajtóértesülések szerint Pep Guardiola a szezon végén távozik a csapat vezetőedzői posztjáról.
A West Ham kiesése a Premier League-ből akár évi 2,5 millió fonttal is megterhelheti a londoni adófizetőket: a helyzetet a London Stadionra kötött bérleti szerződés idézheti elő.
Itthon a Győr az utolsó fordulóban biztosította be bajnoki címét, Angliában eldőlni látszik a kiesés. Véget ért a német és a francia bajnokság is.
Mohamed Szalah nyilvánosan bírálta a Liverpoolt és a csapat vezetőedzőjét, Arne Slotot. A kritikát az váltotta ki, hogy az együttes 4–2-es vereséget szenvedett az Aston Villa vendégeként.
Már csak két forduló van hátra, és a két csapatot mindössze két pont választja el egymástól: egyikük biztosan kiesik a Premier League-ből.
Az angol, olasz, spanyol és francia bajnokságban egyaránt parázs csatákra számíthatunk ezen a vasárnapon.
A Chelsea közel áll a spanyol Xabi Alonso kinevezéséhez. A 44 éves szakvezető várhatóan négyéves szerződést ír alá a londoni klubbal.
Arne Slot meg van győződve arról, hogy a következő szezonban is ő irányítja a Liverpoolt annak ellenére, hogy a bajnoki címvédés kudarcba fulladt, a szurkolók türelme pedig fogy.
A hét utolsó munkanapja három izgalmas mérkőzést kínál a futballrajongóknak: két találkozót a magyar bajnokságból és egyet az angol élvonalból, magyar érdekeltséggel.
A Tottenham Hotspur korábbi ügyvezető elnöke, Daniel Levy szerint elképzelhetetlen volt, hogy a klub valaha kiesési küzdelembe keveredik a Premier League-ben.
A Serie A-ban római derbit rendeznek, Párizsban pedig a város két csapata feszül egymásnak. Szoboszlailk eközben még mindig a BL-helyért kaparnak.
A Chelsea edzőkeresése egyre határozottabb körvonalakat ölt: a klub Xabi Alonsóval és Andoni Iraolával is tárgyalásokat folytatott.
A Manchester City vezetőedzője a Crystal Palace elleni mérkőzés előtt értékelte csapata helyzetét a bajnoki hajrában.
A Tottenham hétfői remijével elszalasztotta a lehetőséget, hogy a szezon utolsó két fordulója előtt négypontos előnyre tegyen szert a kiesőzónában lévő West Hammel szemben.