Hihetetlen, mihez folyamodnak már a csalók: elképesztő trükközőt kapcsoltak le a NAV-nál
Az ellenőrzéskor a sofőr láthatóan feszült volt, kezdetben kétségbe vonta azt, hogy az egyenruhások jogosultak a kontroll elvégzésére.
Az ellenőrzéskor a sofőr láthatóan feszült volt, kezdetben kétségbe vonta azt, hogy az egyenruhások jogosultak a kontroll elvégzésére.
A szokatlanul enyhe időjárás miatt idén a hóvirágok a megszokottnál hamarabb kezdtek virágozni Magyarországon. A védett növény leszedése szigorúan tilos.
Egyes világhírű márkák már nem is hozzák el termékeiket Magyarországra, mert attól félnek, hogy rövid időn belül a termékeiket utánzó hamisítványok árasztják el a piacot.
Fogalmazási hiba van a rendeletben, ami így a motorokat nem érinti. A többiek igen mélyen a zsebükbe nyúlhatnak hamarosan.
Több mint 400 kilométer távolságot akart megtenni egy magyar kamionos úgy, hogy közben a menetíró készüléke folyamatos pihenőidőt rögzített.
Háromezer-hétszáz doboz adózatlan cigarettával füleltek le egy magyar autóst a Nyíregyháza felé vezető főúton a pénzügyőrök.
A szomszéd országok közül többnél is alacsonyabb a gyorshajtási bírság "belépője", mint nálunk.
Január közepétől módosultak a tulajdoni lap lekérdezésével kapcsolatos szabályok is, elindult az E-ING, vagyis az e-ingatlan-nyilvántartási rendszer.
A barcelonai városvezetés szigorú intézkedéseket vezet be az elektromos rollerek használatával kapcsolatban.
Az ellenőrizetlen eredetű tűzijátékok, amennyiben nem szakszerűen használják őket, csonkolásos, adott esetben halálos sérüléseket, továbbá tetemes anyagi kárt is okozhatnak.
A pénzügyi felügyelet 2022-2023-ban csoportszintű átfogó vizsgálatot folytatott az MBH-csoportnál, így az MBH Banknál és az MBH Befektetési Banknál is.
A GVH évente számos eljárást indít azok ellen a vállalatok ellen, amelyek versenytorzító vagy fogyasztókat megtévesztő módszerekkel próbálnak előnyhöz jutni.
A növényvédő szerek kijuttatására szolgáló növényvédő gépeket – jelentős környezeti kockázatukra tekintettel – időszakonként kötelező felülvizsgálni.
Aki nem tartja be a vonatkozó szabályokat, komoly büntetést kockáztat! Mutatjuk, mire érdemes figyelni az év utolsó napjaiban, ha el szeretnéd kerülni a vaskos csekkeket!
Január elején a karácsonyfák gyorsan „kegyvesztetté” válhatnak: hirtelen csak egy felesleges hulladékdarab lesz mind, amelytől mindenki igyekszik gyorsan megszabadulni.
A visszaváltható palackok bevezetése óta növekedett a guberálással kapcsolatos bírságok száma - mondta a gyöngyösi városrendészeti igazgató.
A vendéglátás kiemelt ellenőrzése elsősorban az adventi, karácsonyi rendezvényeken zajlik.
Az MNB hiányosságot tárt fel a szerződéskötést megelőző tájékoztatás során alkalmazott kiemelt információkat tartalmazó dokumentumok tekintetében.
A nemrég lezajlott román elnökválasztás örvén néznek a cég körmére, mert alapos a gyanú, hogy nem tett meg mindent a "pártatlan" működésért.
Másfél évvel ezelőtt nagy felháborodást keltett annak a farkasnak a története, amely hazánkban pusztult el.