Te is strandolsz majd itt a nyaralásodon? Komoly bírságot kaphatsz, ha erre nem figyelsz oda
A szakértő szerint a probléma abból fakad, hogy sok turista túlságosan elengedi magát.
A szakértő szerint a probléma abból fakad, hogy sok turista túlságosan elengedi magát.
Az MNB-nek a jogszabályok szerinti további intézkedésekre van lehetősége, ha a kibocsátó nem, késlekedve vagy nem teljeskörűen tenne eleget a határozati kötelezéseknek.
Több európai országban kötelező a láthatósági mellény viselése – ennek elmulasztása súlyos bírságot vonhat maga után.
A cég együttműködött a hatóságokkal, ezért jelentősen kisebb bírságot kapott, mint ami ezért eredetileg járna.
Az észak-olasz tengerparti üdülőhelyen táblák figyelmeztetik a turistákat, hogy így tilos utcára lépni.
Az Apple fellebbez az Európai Bizottság által kiszabott 500 millió eurós bírság ellen.
A tavalyi évben 75 millió forintnyi bírságot osztott ki a Nébih a parlagfüves területek tulajdonosainak - közölte a hatóság a Pénzcentrum kérdésére.
A fürdőzés nem minden vízfelületen engedélyezett: a bányatavak például gyakran fürdési tilalom alá esnek,
A Belügyminisztérium közlése szerint a jogszabály-módosítás célja, hogy növelje a biztonsági öv használatának arányát.
Emelkednek a hulladékgazdálkodási bírságok: aki jogellenesen helyez el hulladékot, természetes személyként akár 50, jogi személyként pedig 500 millió forintos büntetést is kaphat.
Újabb hat vármegyére terjesztették ki mától a tűzgyújtási tilalmat a hatóságok, mivel a forró, száraz időjárás miatt drasztikusan megnőtt a szabadtéri tüzek kockázata.
Nemhogy alig fizetnek a sofőrök időben vagy egyáltalán, abban sincs sok köszönet, ha valamennyit mégis leszurkolnak.
Gallipoli polgármestere betiltotta, hogy a dél-olaszországi városban tartózkodó turisták fürdőruhában vagy meztelen felsőtesttel sétáljanak az utcákon.
Új szabályozást vezetett be, amely szerint pénzbírságot szabnak ki azokra az utasokra, akik a repülőgép landolása után felállnak,
Akár 200 ezer eurós bírságot is kaphat az a turista, aki egy hatalmas követ dobott le egy népszerű túraútvonalon a spanyolországi túraútvonalon.
A májusban egyre gyakrabban feltűnő tőrösdarazsak ijesztő külsejük ellenére teljesen ártalmatlanok az emberekre és háziállatokra.
Lezárta a Kása Roland által üzemetetett Rolix YouTube-csatorna reklámozási gyakorlatát vizsgáló eljárását a Gazdasági Versenyhivatal.
A Balaton-part egyik közkedvelt üdülőhelye, Alsóörs, egyre dühítőbb problémával néz szembe: a község több pontján egyre nagyobb számban jelennek meg graffitik és falfirkák.
A Magyar Nemzeti Bank összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra.
Görögországban akár 3000 eurós, azaz mintegy 1,2 millió forintos bírságot is kiszabhatnak azokra, akik vadkempingeznek vagy szabálytalanul parkolnak lakóautójukkal.