11 °C Budapest

Ezt sokan elmulasztják: százezreket hajthatnak be rajtuk

2017. július 13. 11:34

A nyári időszakban évről évre egyre több robogó jelenik meg a hazai utakon. Jelenleg már több mint félmillió robogó üzemel az országban, ezeknek mintegy 55 százalékára kötöttek már valaha kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb). Hiába van élő szerződés, a becslések szerint mindössze 15-20 százalékuk után fizetik ki rendszeresen az átlagosan évi 3 ezer forintnyi díjat. A mulasztók az évi néhány ezer forint spórolásával sokat veszíthetnek: rendőri igazoltatás során büntetés jár a mulasztásért, ugyanakkor károkozás esetén átlagosan 350 ezer forintnyi átlagos kárösszeget kell saját zsebből kifizetniük.

Sok esetben a tulajdonosok sem tudják, hogy a segédmotoros kerékpárokra (a robogók nagy része ebbe a kategóriába tartozik) kötelező kgfb-t kötni, amennyiben azok részt vesznek a közúti közlekedésben

 - magyarázza Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) Gépjárműszekciójának elnöke. Más esetben szándékosan kerülik meg a díjfizetést, melynek meglétét (rendszám vagy más, jól látható azonosító hiányában) a hatóságok csak közúti ellenőrzés keretében tudják ellenőrizni.

KATTINTS! Fillérekért vehetsz robogót: olcsóbb, mint a BKV-bérlet

A biztosítók a robogókra rendszám híján alvázszámra kötik a kötelezőt, melynek díja általában évi 2,5-3 ezer forint közé esik. Ugyanakkor az MNB statisztikái szerint mind a 12kW alatti, mind a 13-35kW közötti teljesítménykategóriába eső motorok által okozott károk átlagos összege eléri a 350 ezer forintot, de személyi sérülés esetén nem ritka a milliós összeg sem. Fontos könnyebbség a károsultaknak, hogy amennyiben biztosítatlan robogó okoz kárt, a károkozó helyett a MABISZ Kártalanítási Számlája fizeti ki a kárösszeget, majd utólag behajtja a károkozón.

Gyakori eset azonban, hogy a károkozó robogó elhagyja a helyszínt, és ilyenkor utólag szinte lehetetlen az elkövető beazonosítása. Mind ezen, mind a biztosításkötési arányon jelentősen javítana egy olyan rendelkezés, amely kötelezően rendszámmal látná el a robogókat is. A forgalomba helyezés és kivonás lehetőségével sikerülne kiszűrni azokat a robogókat is, amelyek tulajdonságaik alapján (50 cm3 feletti motortérfogat) már nem is a segédmotoros kerékpár kategóriába tartoznak, vagyis a kötelező megfizetése mellett esetükben első forgalomba helyezéskor regisztrációs adót is fizetni kell, emellett használatukhoz külön motoros jogosítványra is szükség van.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem