5 °C Budapest
légzsák, autó, baleset, autóbaleset

Végre valami jó hír: fontos díjtétel mérséklődhet a magyar autósoknak

2025. augusztus 28. 12:03

A személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos díja az előző negyedévhez képest 2,4 százalékkal csökkent a II. negyedévben, mely a verseny élénkülésére utal. A kárráfordítások 2,3 százalékos növekedésével a díj-kár olló záródik, ami az ár-érték arány javulását jelzi.

A Magyar Nemzeti Bank friss összefoglalójában az is szerepel, hogy országosan 57,6 ezer forintra mérséklődött a KGFB-díj. Ebben a verseny élénkülése is szerepet játszhat. A budapesti díjak 3,3 százalékos, míg fővároson kívüliek 2,7 százalékos negyedéves csökkenést mutatnak.

A kárráfordítás ezzel ellentétes irányú 2,3 százalékos negyedéves növekedést mutat. A díjszint és kárráfordítás közti olló záródása az ár-érték arány javulását jelzi. Ezt támasztja alá az MNB személygépkocsikra számított adóval és kárráfordítással kiigazított Korrigált kgfb-indexe is, a csökkenő díj és emelkedő kárráfordítás miatt hosszabb stagnálást követően csökkenni kezdett, az előző negyedévhez képest 6 százalékponttal.

Az egyéb egyedi járműkategóriák esetében mérsékelten – a nagyobb darabszámú járműtípusoknál jellemzően 2-6 százalékkal – nőttek az éves átlagdíjak a tavalyi II. negyedévvel összevetve. A teherautóknál és a nehéz pótkocsiknál ugyanakkor egyaránt 2 százalékos díjcsökkenés látható. A nagyobb darabszámú flottás járművek éves díja 1-9 százalékkal emelkedett, kivéve a vontatókét, amelyeknél 7 százalékkal apadt a díjszint a tavalyival összevetve.

A jegybank negyedévente teszi közzé a kgfb díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi Kgfb Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével. Az MNB honlapján színes infografika segítségével mutatja be a friss adatokat, amelyek 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzik a személygépkocsik éves díjának, illetve a többi járműosztály átlagdíjainak éves és negyedéves változását.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet. Ha egy ügyfél egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. február 6. 18:42
Január végén számítottam a UPS osztalékemelésére, ilyenkor szokta bejelenteni ezeket, de most változ...
Bankmonitor  |  2026. február 6. 14:44
Mi lenne, ha a bankszámládon parkoló pénz nem csak várakozna, hanem minden egyes nap kamatot termeln...
MEDIA1  |  2026. február 6. 13:17
Tragikus hirtelenséggel elhunyt az állami tévé nemrég távozó műsorvezetője. Édesanyja szavai szerint...
ChikansPlanet  |  2026. február 6. 08:00
Kutatók egy olyan napenergia hasznosító eszközt fejlesztettek ki, amely a fotoszintézist imitálva ho...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?