18 °C Budapest

Naponta kétmilliárd forint mínuszt jelent a biztosítóknak a kötelező-váltás

2010. november 26. 08:32

Naponta kétmilliárd forint a tét November elseje óta több mint 1,2 millió autós válthatott már kötelező biztosítást a Netrisk.hu biztosítási portál elemzése szerint, ami - a kampányban mintegy 40%-ot zuhant átlagdíj alapján - legalább 15 milliárd forinttal kurtította meg a biztosítók jövő évi díjbevételeit. Ha a kampány végén szokásos roham nem marad el, december elsejéig naponta további 2 milliárd forint kerülhet ki a biztosítók kasszájából, és maradhat az ügyfelek zsebében.

Naponta kétmilliárd forint a tét a kampány utolsó öt napjában a biztosítók és az autósok számára is. A kérdés, hogy mennyi marad ebből a pénzből a biztosítótársaságoknál, és mennyi kerül át az ügyfelek zsebébe, hiszen a kampány kínálta, átlagosan is mintegy 40%-kal alacsonyabb biztosítási díj csak annak jár 2011-ben, aki az új tarifákra vált december elsejéig.

November elseje óta több mint 1,2 millió autós mozdulhatott meg a biztosítási portál elemzése szerint, ami pár hét alatt legalább 15 milliárd forinttal apasztotta a biztosítótársaságok jövő évi díjbevételeit. Amennyiben az utolsó napokban szokásos roham nem marad el, és a váltók száma újabb rekordot dönt idén, további 10 milliárd forintnyi megtakarítás maradhat még az ügyfeleknél.

A nagyságrendekből jól látható, hogy nemcsak az autósoknak, a biztosítóknak is nagy a tét. Igaz, már csak december elsejéig, hiszen kampányon kívül a jövő évi tarifák már koránt sem ennyire attraktívak. Az alkusznál kötött új kgfb-szerződések átlagdíja jelenleg alig több mint 17 ezer forint, a kampányidőszakon kívül eső évfordulóval kötött kötelezőé viszont eléri a 25 ezer forintot, ami 48%-kal magasabb átlagárat jelent.

A biztosítási portálon november elseje óta 5,3 millió díjszámítást végeztek el, ami látogatónként nagyjából 2 kalkulációt jelent. Ebből több mint 5 millió esetben kaptak az ügyfelek meglévő szerződésüknél jobb ajánlatot. A megtakarítás már egy évre számolva is több tízezer forint lehet, a rekord alacsony árszint ugyanakkor több évre is meghatározhatja az érintett autósok biztosítási terheit. Anyagilag tehát valóban rosszul járhat, aki nem vált december elsejéig.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ne dőljünk be a biztosítók trükkjének! Lehet, hogy mégsem lesz rekorddöntés az idén?

A kotelezo.hu internetes portál értékelése szerint hiába a hihetetlen díjzuhanás, az utolsó napok rohama, elképzelhető, hogy mégsem dől meg a tavalyi biztosítóváltási rekord. Sikeresnek tűnik ugyanis a biztosítók ügyfélmegtartó stratégiája, melynek során a kiküldött díjértesítőikben jelentősen alacsonyabb díjakat ajánlanak az eddig fizetettnél. Az ügyfelek jelentős része a megajánlott 10-15%-nyi díjcsökkenést hajlamos elfogadni, pedig kis utánajárással - akár ugyanannál a biztosítónál - legalább kétszer akkora összeget is spórolhatna.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MEDIA1  |  2024. március 28. 11:20
Bírságot kapott a héten a Tamási Rádió és a Jazz TV az NMHH Médiatanácsától, és a holland társhatósá...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem