magyar közút

Halálos közúti balesetek: az összesített társadalmi kár az évi 1000 milliárd forintot közelítheti

2025. október 13. 10:30

Az Európai Unió útjain évente több tízezer ember veszíti életét, Magyarországon pedig még mindig több száz család tragédiáját jelenti a közúti balesetek következménye. Bár az elmúlt években kismértékű javulás volt tapasztalható, az áldozatok száma továbbra is magas. A károk természetesen gazdasági szempontból is mérhetők: elakadt kamionok, megkésett szállítmányok, kieső munkaórák, biztosítói kifizetések és helyreállítási költségek okozta veszteségek több száz milliárd forintra rúghatnak évente az országban. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2025 őszén „VEDD ÉSZRE” címmel indított országos közlekedésbiztonsági kampánya épp erre a sokszor háttérbe szoruló összefüggésre hívja fel a figyelmet: a biztonság nem csupán emberi kötelesség, hanem kőkemény gazdasági érdek is egyben.

Drámai helyzet Európában: 20 ezer élet veszik oda minden évben az utakon

A 2010-es években az Európai Unió egészen ígéretes eredményeket ért el a közlekedésbiztonságban: 2010 és 2019 között nagyjából 20%-kal csökkent a halálos áldozatok száma. A pandémia alatt, 2020-ban látványos visszaesés történt – az üres utakon sokkal kevesebb baleset történt –, ám

a korlátozások feloldásával 2021-től újra emelkedtek a számok.

Az Európai Bizottság és az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) adatai szerint 2024-ben 20 400 ember halt meg közúti balesetekben az Európai Unióban, Ez alig néhány száz fővel kevesebb, mint a 2023-ban regisztrált szám, vagyis a javulás lassú és messze nem elegendő ahhoz, hogy az uniós köztes célt, a 2019-hez képest 50%-os csökkenést 2030-ra elérjük.

A részletek ugyanakkor országonként erősen eltérnek. A skandináv országok (Svédország, Norvégia, Finnország), valamint Spanyolország és Hollandia például viszonylag alacsony halálozási aránnyal rendelkeznek, köszönhetően a fejlett közlekedési infrastruktúrának, a szigorú szabályozásnak és a közlekedési kultúrának. Ezzel szemben Kelet- és Dél-Európa több államában, köztük Romániában, Bulgáriában vagy Görögországban jóval magasabb a halálozási ráta, és

Magyarország is az európai átlag felett teljesít.

Magyarország: 500 élet évente

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ORFK adatai szerint Magyarországon az elmúlt 5 évben egyaránt körülbelül 480-550 halálos közúti baleset történt, a szám az gyakorlatilag stagnál, vagyis nem figyelhető meg látványos javulás. A járványidőszakban, 2020–2021-ben a forgalomcsökkenés miatt átmenetileg kevesebb halálos áldozat volt, ám a közlekedés visszaállásával újra emelkedett a szám, és mára megállt egy magas szinten.

A magyar adatok hátterében jól ismert okok állnak: gyorshajtás, elsőbbségadás elmulasztása, ittas vagy bódult állapotban való vezetés és a biztonsági öv mellőzése.

A szakértők szerint a magyar közlekedési kultúra javítása, a szigorúbb ellenőrzések, valamint a korszerű közlekedésbiztonsági infrastruktúra (például közlekedési csomópontok átalakítása, elválasztó korlátok) kiépítése nélkül nem várható érdemi csökkenés.

Gazdasági következmények: láthatatlan milliárdok

A közlekedésbiztonság tipikusan olyan téma, ahol a drámai emberi történetek és a száraz költségszámítás ugyanarra mutatnak. A kevesebb baleset nemcsak kevesebb gyászt jelent, hanem kevesebb torlódást, kisebb anyagi kárt, és végső soron gyorsabb, kiszámíthatóbb országos mobilitást. Amikor a sofőrök türelmesen váltanak sávot, észreveszik a munkaterületek jelzéseit, vagy egy pillanatra sem nyúlnak a telefonhoz, a gazdasági szereplők is nyernek: a kamion időben érkezik, a beszállítói lánc nem szakad meg, a termelés nem áll le.

A közúti baleseteknek mindig van közvetlen ára: mentés, egészségügyi ellátás, járművek és infrastruktúra javítása. Ezek gyakran már önmagukban milliós nagyságrendűek. Az igazi számlát azonban a közvetett hatások állítják ki.

Amikor egy főút vagy autópálya sávzárás miatt órákra bedugul, a logisztikai láncok akadozni kezdenek, a fuvarozóknak kötbérek és plusz költségek keletkeznek, a vállalatoknál munkaidő vész el, és az egész rendszer többletfogyasztást termel. Egyetlen ütközés tehát láncreakciót indíthat el, amely a gazdaság számos pontján jelentkezik – sokszor csak napokkal vagy hetekkel később, de akkor nagyon is kézzelfoghatóan.

Nincs ez másként Magyarországon sem: a Közlekedéstudományi Intézet jelentése szerint, a teljes társadalmi kár már 5 évvel ezelőtt is 700 milliárd forint volt évente. Ez nemcsak az államháztartást, hanem a háztartásokat és a vállalatokat is sújtja, például a kieső munkaidő vagy a járműpótlás miatt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A „Vision Zero”: a nagy ígéret 2050-re

A borzasztó számokat látva az Európai Bizottság 2018-ban bemutatta új közlekedésbiztonsági stratégiáját, amely szerint 2050-re egyetlen halálos közúti baleset sem történhet az Európai Unióban. Ez a „Vision Zero”, amely az emberi élet védelmét minden más szempont fölé helyezi.

Ennek eléréséhez több kulcsfontosságú lépésre van szükség:

  • Technológia: 2024-től minden új autóban kötelezővé váltak a fejlett vezetéstámogató rendszerek (pl. intelligens sebességasszisztens, automata vészfékrendszer, sávelhagyás-figyelmeztető, vezető éberség-figyelő).
  • Infrastruktúra: biztonságosabb utak, külön sávok a lassabb járműveknek, korszerű csomópontok.
  • Szabályozás és ellenőrzés: a gyorshajtás, az ittas vezetés és a biztonsági öv mellőzésének szigorúbb szankcionálása.
  • Adatvezérelt döntéshozatal: részletes baleseti adatbázisok, amelyek alapján célzott intézkedések születhetnek.
  • Kultúra és oktatás: szemléletformáló kampányok, tudatosabb közlekedési magatartás.

A Magyar Közút sem tétlenkedik

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2025 őszén „VEDD ÉSZRE” címmel indított országos közlekedésbiztonsági kampányt, amelynek legfőbb mondanivalója, hogy a biztonság nem csupán emberi kötelesség, hanem kőkemény gazdasági érdek.

A kampány három egyértelmű üzenetre épül. Elsőként a közutas dolgozók védelmére. Az ő biztonságuk nemcsak emberségből fontos: ha a munkatárs kiesik, vagy a helyreállítás elhúzódik, az azonnal megjelenik a költségvetésben és a közlekedők mindennapjaiban is.

Másodikként a közlekedők edukációjára. A szabálykövetés akkor fenntartható, ha nem a szankciótól való félelem vezeti, hanem a tudatos döntés. A felelős vezetés kevesebb koccanást, kisebb dugókat és kiszámíthatóbb eljutási időt jelent – azaz mérhető gazdasági nyereséget.

Harmadikként a társadalmi felelősségvállalás erősítésére. Minden mozdulatnak következménye van: a telefon elengedése, az időben megkezdett fékezés, a munkaterületek előtti lassítás nemcsak életeket véd, hanem a közlekedési rendszer stabilitásához is hozzátesz.

Bartal Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatósági elnöke a Pénzcentrumnak elmondta: „A közlekedésbiztonság nemcsak emberi kérdés, hanem gazdasági érdek is. Egyetlen baleset órákra blokkolhatja a forgalmat, és olyan láncreakciót indít el, amely a fuvarozástól kezdve a termelésen át a kereskedelemig minden ágazatot érint. Az utak biztonsága tehát közvetlenül befolyásolja az ország versenyképességét. Ha kevesebb a baleset, kevesebb a torlódás, csökkennek a költségek, kiszámíthatóbb a szállítás – ez minden vállalkozás és minden munkavállaló érdeke. A „VEDD ÉSZRE” kampány egyik legfontosabb üzenete, hogy a szabálykövetés nem korlátozás, hanem befektetés a gazdaság stabilitásába. Minden egyes felelős döntés – legyen az egy fékezés, egy biztonságos előzés vagy a mobiltelefon elengedése – életeket ment és értéket teremt. A biztonság ugyanis minden szinten megtérül: emberi, társadalmi és gazdasági értelemben egyaránt.”

A kampány hosszú távú célja nem egyszeri figyelemfelhívás, hanem tartós magatartásváltozás kiváltása. A szabálykövetés forrása ideális esetben belső meggyőződés – az a fajta felelősségtudat, amelyben a közutas szakember nem útakadály, hanem olyan partner, akinek biztonsága közvetlenül hat mindenki megérkezésére, és tágabb értelemben a gazdaság ritmusára. Ez a gondolkodásmód-váltás az, ami igazán „megtérül”: a balesetek ritkulnak, a pályák átjárhatóbbá válnak, a biztosítói terhek és a társadalmi költségek csökkennek.

Az egyéni döntések összeadódnak: ha a sofőrök tízezrei nap mint nap egy kicsit figyelmesebbek, az a statisztikában, az utakon és a könyvelésekben is látszani fog. A kampány üzenete egyszerre egyszerű és nyomatékos: a biztonság nem luxus, hanem az ország működőképességének feltétele.

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2025. november 7. péntek
Rezső
45. hét
EZT OLVASTAD MÁR?