A döntést azzal indokolják, hogy az elmúlt időszakban a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi árak alakulása egyre inkább elszakadt egymástól
Több százezer magyarnak ért véget a hétvégén az árcsökkentett benzin korszaka, őket csúnya meglepetés érheti a kutakon.
15-20 forinttal is emelkedhet a benzin és a gázolaj világpiaci ára, vagyis még ezzel a teherrel is szembe kell nézniük azoknak, akik szombat dél óta kikerültek az ársapka védelme alól - írja heti előrejelzésében a Holtankoljak.hu. Mint írják, a forint ismét gyengült az euróval szemben, ez pedig a többi közt azt eredményezi, hogy a benzin és a gázolaj is többe fog kerülni.
Erre még az is rájön, hogy a Brent kőolaj hordónkénti ára a múlt héten 97 dollárról egészen 110-ig rakétázott, és persze ez sem tesz jót az áraknak. Megjegyzik azt is, hogy a szombati, rendkívüli kormányinfón kihirdetett rendelkezések értelmében több százezer autó került ki az ársapka alól: a céges autókba immár a világpiaci áron lehet csak tankolni. Szombaton mi is írtunk arról, hány autót érinthet az ársapka alól való kikerülés, ezt a cikket itt tudod elolvasni:
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







