Egyre több csalási kísérletet lepleznek le a KRESZ-vizsgákon: rejtett kameráktól a fizetett dublőrökig sokféle trükkel próbálnak átjutni a vizsgázók.
Hamarosan már az S-betűvel kezdődő rendszámok is kipörögnek, úgyhogy már csak három betű maradt hátra, amelyre kiadhatóak a táblák. A Kreszprofesszor úgy látja, rövidesen megoldást kell találni a kifogyó rendszámokra: de a döntéshozók sok időt nyerrhetnének azzal, ha ismét kiadnák a már régen kivontakat is.
Már nagyon a vége felé járunk az S-betűs rendszám-szériának - hívta fel a figyelmet Pető Attila közlekedési szakértő. A Kreszprofesszor néven is ismert szakember például két hónapja vásárolt egy autót, amely már SPZ-rendszámot kapott - de a legfrissebb rendszámokat gyűjtő fórumon egyébként már láttak SW-vel kezdődőeket is. Korábban még sokkal tovább kitartott egy-egy betű: az L 2007 és 2012 között futott ki, az M pedig 2011 és 2015 között, tehát egy-egy kezdőbetű akár 5 évet is kitartott.
Lesz még ha jól tudom a T, a V, és a Z, aztán kifújt a rendszám-készlet. Ez szerintem nagyjából három-négy év, és kipörög, mert mostmár nagyjából egy-másfél év egy betűciklus. Főleg azért, mert nem minden kombinációt adnak ki, például a Q könnyen összetéveszthető az O-val, vagy a nullával, így például ez a betű alapból kiedik a körből
- sorolta a szakember, majd pedig arról beszélt, nem érti, hogy a már bevont, régi rendszámokat miért nem használják fel újra. Pedig ezzel még időt is nyerhetnének a döntéshozók az új szisztéma megalkotására.
A-s meg B-s rendszámot már csak elvétve látni, sőt C-ből sem nagyon van, ha ezekből a már nem élőket újra kiadnák, akkor több tízezer rendszámot nyerhetnénk.
Arra a kérdésünkre, hogy milyen új táblákra számíthatunk, ha a mostani három betűs, három számos sorozat véget ér, a Kreszprofesszor azt mondta, több variációról is lehet hallani, de hivatalosan egyiket sem erősítették meg:
Szerintem nem sok értelme lenne például területi alapon osztogatni a rendszámokat, mint Németországban. Ahhoz túl kicsi ország vagyunk, és az átszervezés rengeteg pénzbe kerülne.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ugyanakkor Pető Attila szerint például 3 betűvel és 4 számjeggyel már jóval több variáció lenne, de ebben az esetben is téveszthető lenne a mostani formátummal - főleg, ha mondjuk az utolsó szám 1-es -, úgyhogy ezt is át kell gondolni.
Pedig korábban pont ez a megoldás merült fel az Origo értesülései szerint. A Pénzcentrum elküldte a téma kapcsán a kérdéseit az Innovációs és Technikai Minisztériumnak, ám cikkünk megjelenéséig nem kapnak választ. Korábban közölték, hogy hosszabb távú megoldást keresnek a problémára.
Rengeteget kell fizetni az egyedi rendszámért
Annak méginkább a zsebébe kell nyúlnia Magyarországon, aki egyedi rendszámtáblát szeretne. Legyen szó akár 4 betű - 2 számos, akár 5 betű - 1 számos felállásról, 435 000 forintba kerül egy egyedileg elkészített rendszám legyártása. Ha maradunk az eredeti, 3 betű - 3 számos formánál, akkor az egyedileg kiválaszozott rendszámért 112 450 forintot kell fizetni.
A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. korábban azt közölte a Pénzcentrum megkeresésére, hogy 2018-ban a 1618 magyar autótulaj vásárolt különlegesen kiválasztott 3 betű - 3 számos rendszámot, míg 80-an kértek 4 betű - 2 számosat, valamivel többen, 101 autós pedig az 5 betű - 1 szám kombináció mellett döntött.
Őrült terepjárót készül piacra dobni a Mercedes: a magyar elit kedvence lehet az új csúcs G-osztály?
A Mercedes-Benz bemutatta az első képeket az új G-osztály Cabrioletről, amely közel tíz év után hozza vissza a legendás terepjáró nyitott változatát.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








