Mi lesz a tízes tojások sorsa? Az EU betiltaná

2010. június 28. 14:02

Az Európa Parlament legújabb javaslata értelmében jövőre megszűnne az olyan élelmiszerek forgalmazása, melyeken darabszám jelöli a mennyiséget, helyette EU-szerte a termék tömegét kell megadni.

Ez tehát azt jelenti, hogy eltűnnének a polcokról a 10 darabos tojásos dobozok, a négyesével csomagolt almák, mivel ezek súlya nem egységes.

Múlthéten módosító javaslatot is benyújtottak a parlamentnek, melyben azt kérték, hogy az egyes tagállamok maguk dönthessék el, hogy mely élelmiszernél engedélyezik továbbra is a darabszám szerinti megjelölést, ezt azonban elutasították, vagyis ha érvénybe lép a rendelet, egységesen minden államra nézve kötelező érvényű lesz.

Ez az élelmiszeripar számára jelentős többletkiadást jelentene, hiszen minden egyes terméket külön le kell majd mérni, hogy a csomagok súlya egyforma legyen. Egy brit magazin, a The Grocer által megkérdezett élelmiszeripari szakértők teljes értelmetlenségnek nevezték a kezdeményezést, amivel évtizedes hagyományokkal mennek szemben, hiszen tojást mindig is darabszámra vásároltak az emberek, nem grammra.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem