Nem mindennapi termék kerül a Lidl hűtőpultjaiba: szeptember 3-tól kilónként 59 990 forintért kínálnak magyar Wagyu marhahátszínt és marharostélyost.
Augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén szinte minden nagyobb üzlet zárva tart Magyarországon – a hipermarketek, szupermarketek és áruházláncok egyaránt. Ha mégis szükség lenne valami alapvető dologra, nem kell kétségbe esni: mutatjuk, hol találhatsz nyitva tartó helyeket, ahol vásárolhatsz az ünnepnapon.
A legtöbb nagy áruházlánc – Tesco, Lidl, Aldi, Spar, Auchan, Penny, CBA, Príma – zárva tart augusztus 20-án, mivel ez munkaszüneti napnak számít. Érdemes tehát előre gondolkodni, és a szükséges bevásárlásokat már 19-én elintézni.
- A nagyobb üzletláncok sorra jelezték, hogy augusztus 20-án, szerdán zárva tartanak. A SPAR közlése szerint ezen a napon valamennyi boltjuk zárva lesz, ugyanakkor a hét többi napján a megszokott nyitvatartással várják a vásárlókat. Kivételt jelenthetnek a benzinkutakon működő DeSpar egységek, amelyek közül több nyitva lesz az ünnep alatt is.
- A Penny Market szintén megerősítette, hogy augusztus 20-án nem nyitnak ki, viszont az ünnep előtti és utáni napokon a szokásos rend szerint üzemelnek. Kiemelték, hogy az ünnep környéke jó alkalom lehet az iskolakezdéshez szükséges felszerelések beszerzésére.
- A Tesco arról tájékoztatott, hogy valamennyi üzlete – legyen szó hipermarketről vagy szupermarketről – zárva lesz az államalapítás ünnepén.
- A Lidl, az Aldi, valamint a CBA és Príma üzletei szintén nem nyitnak ki augusztus 20-án, ugyanakkor a többi napon változatlan nyitvatartással működnek.
- Az Auchan is jelezte, hogy áruházai zárva tartanak a nemzeti ünnepen.
Mi lehet mégis nyitva?
Bár a nagy boltok zárva lesznek, néhány helyen mégis lehetőség van vásárlásra:
- Benzinkutak shopjai: Alapvető élelmiszerek, italok, higiéniai termékek elérhetők – jellemzően 0–24 órában.
- DeSpar üzletek benzinkutakon: Több helyszínen nyitva tartanak, különösen nagyobb városokban és autópályák mentén.
- Non-stop kisboltok, családi élelmiszerüzletek: Főleg turisztikai körzetekben, belvárosokban találhatsz nyitva tartó egységeket.
- Trafikok: Ha a tulajdonos vagy közeli hozzátartozó dolgozik, nyitva lehetnek – érdemes telefonon érdeklődni.
- Ügyeletes gyógyszertárak: Az OGYÉI weboldalán település szerint kereshetők.
- Vendéglátóhelyek: Éttermek, kávézók, cukrászdák, fagylaltozók – különösen a Balaton környékén – nyitva lesznek, sokszor hosszabbított nyitvatartással.
Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







