A tojásfogyasztás és a tojás árának alakulása ciklikus jellegű, a húsvéti és karácsonyi időszakban jelentős keresletnövekedés.
Sokkoló, ami a magyar boltok pénztáránál újabban történik: ezen sokaknak kikerekedik a szeme
Éves alapon, és havi szinten is tovább nőnek az árak Magyarországon. Tavaly márciushoz képest a kristálycukor, a menetjegyek, a szemüveglencsék, de a fűszerpaprika, a mosópor, és a sertéscomb ára is brutálisan megdrágult. Havi szinten viszont kilőtt a vezetékes gáz, a fejes káposzta, és a hűtőszekrények ára is.
Hiába telt el egy újabb időszak, az infláció még mindig magasabb, mint volt egy évben. A KSH legfrissebb adatai szerint a fogyasztói árak 2024 márciusában 3,6 százalékkal haladták meg a 2023-as ugyanezen időszakban mérteket. A 3,6 százalékos emelkedés azonban csak a jéghegy csúcsa, számtalan olyan terméket találunk ugyanis a hivatal által hónapról-hónapra közzé adott listán, amiknek az átlagára ennél jóval nagyobb mértékben emelkedett.
A hónapok óta csúcstartó kristálycukor átlagára például 39,3 százalékkal volt magasabb a múlt hónapban, mint egy évvel korábban, 262 forint helyett 365 forintba került. De 35,1 százalékos átlagos áremelkedésen ment át a teljesárú buszmenetjegy, illetve 30,6 százalékkal emelkedett a műanyag szemüveglencsék ára is. A top3 éves dráguláshoz legalább 30 százalékos átlagos áremelkedésre volt így szükség.
Ugyancsak jócskán megdrágult még a fűszerpaprika, egyéb vonaljegyek és a mosóporok ára is egy év alatt. Az átlagos emelkedés mértéke mind a három termék esetében 22-23 százalékos volt. 20 százalék alatt, de 17 százalék fölötti mértékben emelkedett még az állatkerti-, illetve mozibelépők ára, valamint a sertéscombé is. Miközben a 10. helyen egy másik szabadidős tevékenységhez kapcsolódó, a múzeumi belépőjegy végzett, ahol 16,4 százalékos átlagos drágulást figyeltek meg.
A csúcsdrágulókkal szemben érdemes megvizsgálni azt is, hogy bizony a tavalyi árhorror után történt azért némi konszolidáció is. Így például a rétesliszt átlagára 32 százalékkal csökkent, 27,6 százalékkal csökkent az uborka kilós ára is, miközben a trappista sajt átlagára is 26,1 százalékkal esett vissza. De 20 (!) százalék feletti mértékben csökkent a sertészsír, a paradicsom, a spagetti, a tejföl, a finomliszt és a vaj ára is. Miközben holtversenyben 19,7-19,7 százalékkal esett a 1,5 százalékos ESL tej és a tojás ára is.
Egy hónap is cudar volt
Amellett, hogy éves szinten is kevesebbet ér az emberek pénze, még havi szinten is tovább folytatódik a drágulás. A friss adatok szerint ugyanis 2024 februárja és márciusa között az emberek átlagosan 0,8 százalékkal voltak kénytelenek többet fizetni a termékekért és szolgálgatásokért. Ennél a mértéknél azonban voltak sokkalta nagyobb drágulást produkálók is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Így például a vezetékes gáz köbmétere 5,9 százalékkal nőtt, 152 forintról 161 forintra. De 5 százalék feletti mértékben emelkedett a fejes káposzta kilós átlagára is, míg a dobogó harmadik fokára 3,4 százalékos átlagos növekedéssel a 75-150 literes hűtőszekrények zártak.
Három százalék fölötti átlagos emelkedést mutatott még be mindezeken felül a zöldpaprikai, a 3 rétegű egészségügyi papír, a női bőr félcipő, az uborka és az állatkerti belépőjegy is. De top10-be bekerült még a folyékony szappan, a krepp ágynemű-garnitúra és a 12 százalékos tejföl is. Persze ez az időszak sem csak a drágulásról szól, hovatovább a 100 cm-es háthossznál hosszabb férfi átmeneti kabátok átlagára nem kevesebb, mint 16,3 százalékkal lett olcsóbb egyetlen hónap alatt, miközben 5 százalék feletti mértékben (6,5%) csökken az ára a narancsnak is.
De 3-4 százalékos áresést produkált a száraz kutyatáp, a sertészsír, a vaj és a 20 százalékos tejföl is. De egy hónapos távlatban jóval olcsóbb (2,5-3 százalékos áresés) lett az olajtöltésű villamos radiátor, a szintetikus takaró, a frottírtörülköző, illetve a tanuló havibérletek is.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Kutatás: az amerikaiak többsége szívesen látna több elnökjelöltet is a viták során
- Hatalmasat drágult a kenyér, akárcsak a péksütemények
- Bácsi Péter: egy olimpiai érem és egy pontszerző hely az elvárás a birkózócsapattól
- Varga István: méltatlanul háttérbe szorult Magyarországon a spenót
- Újabb lökést kaphat az agrárszakképzés
- Plakátrongálás - egy férfi egymaga bánt el hetvenhéttel