Nem lesz elérhető a szolgáltatások közül többek között az új jegy foglalása, a meglévő foglalások kezelése, az online utasfelvétel.
Súlyos pénzt bukhatnak a magyar vásárlók a Fekete Pénteken: komolyan ráfizet, aki erre nem figyel
Hamarosan itt az év legnagyobb akciós időszaka, a Black Friday, amikor jelentős kedvezményekkel szerezhetjük be az elektronikai eszközeinket. Ahogy viszont minden leárazás, ez az időszak is tartogathat néhány buktatót azoknak, akik nem terveznek előre.
A Black Friday kapcsán sokakban él a félelem, hogy az üzletekben és webshopokban feltüntetett akciós árak valójában csak átverések. A Gazdasági Versenyhivatal szabályzata szerint azonban a kedvezményeket minden esetben az elmúlt 30 nap legalacsonyabb árához képest kell megadnia a kereskedőknek, amit a hatóságok igen szigorúan felügyelnek is. Éppen ezért már biztosak lehetünk abban, hogy a termékeknél feltüntetett százalékok tényleges kedvezményeket takarnak.
Nem is érdemes lemaradni ezekről a kedvezményekről, hiszen a jelenleginél akár 45%-kal alacsonyabb áron szerezhetünk be a számítástechnikai eszközöktől kezdve a televíziókon át a háztartási gépekig számos hasznos elektronikai eszközt. A Black Friday alatt megrendelt termékek ráadásul biztosan megérkeznek karácsonyig, így ez az időszak tökéletes alkalmat jelent arra, hogy időben, kényelmesen, és pénztárcabarát módon készüljünk fel a közelgő ünnepekre. A Euronics most összegyűjtötte, hogyan érdemes készülnünk a Black Friday időszakra, ha nem akarunk lemaradni a legjobb ajánlatokról.
1. Tájékozódjunk az akciós időszakokról
Az Egyesült Államokból származó Black Friday eredetileg a hálaadás utáni első péntekre – idén november 24-ére – esik, és hagyományosan a karácsonyi vásárlási időszak kezdetét jelzi. A legtöbb kereskedő azonban nem csak ezen az egy napon, hanem akár egy egész héten át – az Euronics például november 13-tól egészen a hónap végéig – meghirdeti a jelentős kedvezményeket. A különböző webshopok ráadásul eltérő időszakokban hirdetik meg a Black Friday név alatt futó akciókat, ezért érdemes előre tájékozódni, hogy mikor és hol számíthatunk leárazásokra.
2. Szabjunk kereteket
A Black Friday alkalmából csábító lehet mindenféle, az életünkben nem feltétlenül szükséges, de hirtelen hasznosnak tűnő kütyüt beszerezni. Ilyenkor sokan ahelyett, hogy spórolnának, valójában végül sokkal többet költenek a tervezettnél. Azért, hogy ne essünk a ló túloldalára, első lépésként határozzuk meg a költségvetésünket – ezt már a karácsonyi időszakkal együtt is kalkulálhatjuk, hiszen a Black Friday tökéletes alkalom arra is, hogy időben megvásároljuk az ajándékokat. Ha már megvan a keretünk, készítsünk egy listát azokról, akiknek ajándékot tervezünk vásárolni – így könnyebben leoszthatjuk majd a megszabott keretünket, és egyből látni fogjuk, milyen ajándékra mennyit költhetünk. A tervezéskor érdemes egy kisebb összeget meghagyni az utolsó pillanatos apróságok beszerzésére is.
3. Vásároljunk kényelmesen online és az üzletekben
Bár az első hazai Black Friday akciók inkább az online térre koncentrálódtak, az utóbbi években egyre hosszabbak a kereskedők kedvezményes időszakai, és a webshopok mellett a különféle áruházakban is ugyanúgy megtaláljuk a leárazásokat. Ennek köszönhető, hogy a Black Friday indulásakor már nem fogunk összeomló weboldalakkal, a boltok előtt pedig kígyózó sorokkal találkozni. Mielőtt vásárlókörútra indulunk, gondoljuk át, hogy az online vagy az offline vásárlással járunk-e jobban. A webáruházakban időhatékonyan és kényelmesen tekinthetjük át a kínálatot, az üzletekben viszont kikérhetjük a szakértékesítők véleményét, tájékoztatást kaphatunk a különféle kiegészítő termékekről, és a hitelkonstrukciók között is személyesen válogathatunk.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
4. Használjuk ki a webshopok funkcióit
Ha az online vásárlás mellett döntünk, érdemes már a Black Friday kezdete előtt beregisztrálnunk a kinézett webshopokra, és előre beállítanunk a szállítási címet – ezzel később jelentős időt spórolhatunk. A legtöbb webáruházban megtalálható, szív ikonnal jelzett „kedvencek közé” opció kényelmes lehetőséget ad arra, hogy a megvásárolni kívánt termékeket szintén előzetesen egy helyre gyűjtsük. Jelöljük meg, hogy milyen termékek lennének érdekesek, így a Black Friday indulásakor egyből látni fogjuk az akciókat. Legyünk rugalmasak – egy terméktípusból ne csak egy modellt válasszunk ki, hanem rakjunk a kedvencek közé több, hasonló tudású alternatívát. Így összehasonlíthatjuk, melyiket tudjuk a legnagyobb kedvezménnyel megvásárolni.
5. Tervezzük meg az átvételt
Webshopos vásárlás esetén a legkézenfekvőbb megoldás a házhoz szállítás – ha több helyről, vagy netán több alkalommal rendelünk termékeket, a szállítási költség viszont megnövelheti a kiadásokat. Érdemes éppen ezért kihasználnunk az ingyenes kiszállítási lehetőségeket – az Euronics esetében például 2-5 nap alatt az üzletekbe is kiszállíttathatjuk költségmentesen a megrendelt termékeket, és azokat a beérkezésüktől számított 7 napon belül kényelmesen átvehetjük, amikor éppen a kiválasztott áruház közelében járunk. Sok esetben így gyorsabban is hozzájuthatunk a rendelésünkhöz.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







