A nyomozók közzétettek egy videót a roncsolt járműről, amelyen a vezetőülésen vér is látható volt.
Elképesztő a kereslet a méregdrága gyümölcsökre a világon, akad olyan is, amiből egyetlen darabért is milliókat kérnek a piacokon. Nincs mese, a szupergazdagoknak különleges igényei vannak. Mutatjuk a világ 5 legdrágább gyümölcsét.
Igaz, lassul végre a drágulás üteme a hazai boltokban, ugyanakkor a 10% alatti inflációval sem lesz olcsóbb semmi. Az elmúlt időszak vágtató árdrágulása a legtöbb magyar családot spórolásra késztette, és így lesz ez még jó ideig. Csak az élelmiszert megvenni minden hónapban akkora kiadás lehet jelenleg, amelyet sok magyar háztartás nem tud hirtelen előteremteni.
Ugyanakkor a válságok során hagyományosan megnő a szupergazdagok és a szegények közötti távolság. Sokat mondó adat, hogy a világ legazdagabb tizedénél van a Föld összes vagyonának legalább 60 százaléka; Európában pedig az a helyzet, hogy a legvagyonosabb 1 százalék birtokolja az összvagyon 25 százalékát.
És ne legyenek illúzióink, hiába éheznek tömegek, a szupergazdagoknak így is különleges igényei vannak. Sokan közülük még egy egyszerű gyümölcsre is hajlandóak milliókat szánni; alább összeszedtük, mi az 5 legdrágább gyümölcs a világon, köztük akad egy olyan is, ami Magyarországon is megterem.
5. Kocka alakú görögdinnye
ezeket a különleges formájú görögdinnyéket közel 50 évvel ezelőtt, Japánban kezdték el termeszteni, az elmúlt évtizedekben pedig meghódították a világpiacot. Áruk persze sokat esett az elmúlt időszakban , hiszen szerte a világon vannak, akik már termesztenek ilyen dinnyét. Japánban mintegy 800 dollárt is elkérnek érte, ami a mostani forintárfolyamon kb. 300 ezer forint. Magyarországon Pap Róbert az egyik képviselője a kocka alakú dinnyét termesztők körének, vele számos riport készült már a furcsa hobbijáról:
4. Miyazaki mangó
A mijazaki mangót a Mijazaki prefektúrában (Kjúsú sziget) termesztik. Japánban úgy is hívják, hogy Taiyo no Tomago, vagyis nap tojása, mert nagyon érett, édes, kívül és belül is hibátlan. Így sokak szerint ez a drága fajta a tökéletes mangó. A világ legtökéletesebb és legdrágább mangójáért akár 2-3 ezer dollárt (700 000-1 000 000 Ft) is elkérhetnek.
3. Ruby Roman szőlő
A Ruby Roman egy csemegeszőlő-fajta, amelyet teljes egészében Ishikawa prefektúrában, Japánban termesztenek és forgalmaznak. Vörös színű és akkora, mint egy ping-pong labda. Az első Ruby Roman szőlőt 2008 augusztusában árulták, 700 grammos fürtönként 100 000 japán jenért, vagyis szőlőnként 26 dollárért. Viszont a Ruby Roman-nak vannak speciális darabjai: 3 extra kategóriában (superoir, special superior, és premium) is árulják ugyanis. A legelőkelőbb prémium kategóriában minden évben csak néhány fürt terem, így simán el tudnak kérni ezekért a gyümölcsökért akár 10 ezer dollárt (3,5 millió Ft).
2. Yubari King dinnye
A Yubari King egy sárgadinnye fajta, amelyet üvegházakban tenyésztenek Yūbariban, Hokkaidóban, egy Sapporóhoz közeli kisvárosban. A Yubari King két másik sárgadinnye-fajta hibridje: az Earl's Favourite és a Burpee's "Spicy" sárgadinnye. A Yubari King dinnye darabjának ára normál esetekben 30-40 ezer forintnak megfelelő jen., azonban minden évben vannak aukciók, amelyeken a legkülönlegesebb darabokat több tízezer dollárért (átlagosan 12 ezer dollárért) adják el, 2017-ben például 27 ezer dollárért, azaz kb. 9,5 millió forintért.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
1. Heligen ananász
Ez a Nagy-Britanniában, azon belül Cornwall-ban termesztett gyümölcs jelenleg a legdrágább a világon. Mini melegházakban trópusi körülmények között, viktoriánus kertészeti módszerekkel nevelgetik, és több mint két éven keresztül tart, míg a gyümölcs a piacra nem kerül. Kimagasló árát unikumnak számító termesztési technikájának (lótrágyával ágyaznak meg a növényeknek) köszönheti, és darabjáért akár 15 ezer dollárt is elkérnek.
Vásárolj szezonális és helyi zöldséget, gyümölcsöt
Mint arról tavasszal beszámoltunk, egy felmérés szerint a fogyasztók kezdik felismerni a fenntartható étkezés szükségességét. Habár a hazai konyha specialitásai többségében húsételek teszik ki, a magyarok 8%-a mégis heti egynél kevesebbszer fogyaszt húst vagy akár teljesen felhagy az ilyen élelmiszerek vásárlásával.
A jövőnk érdekében nyitottnak kell lennünk az új megoldások iránt. Nem szabad elzárkóznunk a növényi alapú alternatívák elől, hiszen a kiegyensúlyozott étrendben mind az állati, mind pedig a növényi eredetű élelmiszereknek szerepe és helye van. Az MDOSZ által fémjelzett magyar táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR a fenntarthatóság érdekében különös hangsúlyt fektet a helyi és szezonális termékek mellett a növényi fehérjeforrásokra
– mondta dr. Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. Itt fontos azt is megjegyezni, hogy az említett helyi és szezonális termékek nem csak egészségesebbek, hanem jellemzően jóval olcsóbbak is.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








