Jelentősen drágultak a dohánytermékek Horvátországban a jövedéki adó emelése miatt, ami cigarettánként akár 77 forinttal is növelheti az árakat.
Látni már a trappista-horror végét? Elképesztő, ami a slágersajttal történik a magyar boltokban
2023. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 17,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbit a KSH adatai szerint, így ebben az évben először kúszott 20 százalék alá a drágulás mértéke Magyarországon. Mint a kiderült, az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3%-kal nőttek, ezen belül viszont a ruházkodási cikkek 1,4, az élelmiszerek 0,9, a tartós fogyasztási cikkek pedig 0,5%-kal kevesebbe kerültek. Mutatjuk, hogy mely termékek drágultak leginkább tavaly nyár óta, és azt is megnéztük, hogy az elmúlt hónapban minek ment fel drasztikusan az ára, illetve azt is, miből vásárolhatunk most lényegesen olcsóbban.
A Pénzcentrum ebben a hónapban is megvizsgálta, hogy a KSH 180 terméket és szolgáltatást tartalmazó listáján mely tételek drágultak a leginkább az elmúlt egy évben, valamint júniusról júliusra, illetve volt-e olyan termék, aminek csökkent az ára. Vannak a listában már megszokott rekorderek, mint az áram és gáz, azonban akadtak most is meglepő termékek a topban.
Ma reggel tette közzé a KSH az egyes termékek és szolgáltatások júniusi fogyasztói átlagárát, összesítésük alapján pedig az infláció 17,6 százalékot ért el múlt hónapban. Bár mérséklődni látszik tehát a drágulás, de ne felejtsük el, hogy csak a tavaly júliusban már erőteljesen dráguló termékek árához képest csökken az infláció.
Az infláció csökkenése egyáltalán nem azt jelenti, hogy érezhetően olcsóbbak lennének a termékek a boltokban, vagy a szolgáltatások, hanem hogy kisebb mértékű a drágulásuk. De ez a 17,6 százalék még mindig elég magas érték.
A KSH szerint 2022. júliushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 23,1%-kal emelkedett, ezen belül leginkább a tojásé (30,7%), a tejtermékeké (29,5%), a kávéé (28,8%), a kenyéré (26,7%), a péksüteményeké (25,4%), a vaj és vajkrémé (24,2%). A termékcsoporton belül a liszt (2,4%) és az étolaj (1,5%) ára nőtt a legkisebb mértékben. A háztartási energia 35,7%-kal drágult, ezen belül a vezetékes gáz 47,2, a palackos gáz 41,6, az elektromos energia 26,0%-kal. A járműüzemanyagok ára 21,5%-kal emelkedett.
A fenti grafikonon is látható, hogy mialatt az élelmiszerek, tartós fogyasztási cikkek árindexe már lefelé tendál, a szolgáltatások viszont drágulnak. Viszont hamarosan kikerülhet a bázisból a rezsiemelés hatása a szolgáltatók áraira.
Ezek a topdráguló termékek
Ahogy minden hónapban, éves és havi szinten is megvizsgáltuk az egyes termékek drágulását, melyek egy hónapra számított átlagárai nyilvánosan elérhetők a KSH honlapján. Júliusban a rekordot a sárgarépa drágulta, egy év alatt 81,1 százalékkal ment fel az ára: tavaly júliusban még 403 forintba került, manapság pedig már 730 az átlagára. 79,7 százalékkal emelkedett a mosópor ára, de a vöröshagyma és a brikett is 70 százalék felett drágult egyetlen év alatt.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A havi drágulási listát szintén a sárgarépa vezeti 88,6 százalékkal, a második helyen a buszjegy áll, aminek 35,1 százalékkal ment fel az ára. Emellett a 4 csillagos szállodai 2 fős nyaralás ára 8 százalékkal emelkedett, emellett a körte, a folyákony tisztítószer, a panziós és a 3 csillagos szállodai nyaralás ára is 5 százalék feletti mértékben emelkedett júniusról júliusra.
Mérséklődik a sajthorror?
Év/év alapon a trappista sajt ára csökkent leginkább, most 6,1 százalékkal kerül kevesebbe, mint 2022 júliusában. Emellett a LED TV-nek és a citromnak is csökkent az ára. 1 százalék alatti drágulást produkált a napraforgó étolaj és a kristálycukor, de ezt tudjuk be az árstopnak. A csirkemell, a liszt és a sertéscomb ára is 5 százalék alatti mértékben emelkedett.
A havi árcsökkenő listát szezonális termékek vezetik, a korai burgonya kilója 29,2 százalékkal lett olcsóbb, a zöldpaprika ára 24 százalékkal csökkent, a paradicsom pedig 20 százalékkal lett olcsóbb.
Az első nem szezonzöldség-gyümölcs a listán a másfél százalékos ESL tej, aminek 8,7 százalékkal csökkent az ára. Emellett a félbarna kenyér, a vöröshagyma, a tejföl, a fagyasztott hasábburgonya, a 2,8 százalékos tej, a rétesliszt, a spagetti és a fejeskáposzta ára is 5 százalék feletti mértékben csökkent, ami azért már észrevehető a boltokban.
Gigateszten 37 márka fej- és fülhallgatói: ezek most a legjobb vételek, ha minőségit akarsz magadnak
37 márka 124 fej- és fülhallgatóját – 91 fülhallgató, 33 fejhallgató – vizsgálta a Tudatos Vásárlók Egyesülete.








