Az Xtra program 30 napig díjmentesen kipróbálható, így a vásárlók kockázat nélkül tapasztalhatják meg az ár- és szolgáltatásbeli előnyöket.
A világjárvány a fogyasztói tendenciákban is érezteti hatását, ezt jól mutatja, hogy az idei, márciusi lezárást követően a házhoz szállítások száma több mint duplájára nőtt a megelőző időszakhoz képest. A fogyasztói szokások jelentős változását az e-kereskedelem fellendülése kísérte.
A McKinsey legfrissebb nemzetközi felmérése szerint itthon az elmúlt évben 2 millió ember használja a korábbinál aktívabban a digitális felületeket, s ezzel Magyarország élen jár a digitalizációban. Az elmúlt egy év összesített adatai alapján pedig most a DoDo cseh vállalat is bemutatta a legérdekesebb magyarországi házhoz szállítási trendeket és statisztikákat.
A járványhelyzet gyökeresen megváltoztatta a fogyasztói szokásokat és a vásárlási trendeket Magyarországon. A weben át rendelt élelmiszerek közül az ásványvizek, a zöldségek, a tej, az üdítők és a tartós élelmiszerek voltak a legnépszerűbbek. A hétvégén leadott rendelések során a zöldségfélék és a húskészítmények voltak inkább kelendőek, míg hétköznapokon fagyasztott, előfőzött vagy félkész élelmiszereket rendeltek a fogyasztók, ami az otthoni munkavégzés elterjedésével magyarázható. A rendelések számát tekintve a szerda számított a legforgalmasabb napnak, átlagosan 100 százalékkal több megrendelést adtak le a vásárlók ezeken a napokon, mint vasárnaponként, ami a hét legkevésbé aktív napjának bizonyult.
2020 márciusában, a kormány által elrendelt korlátozások első pár napjában negyedével nőtt az online megrendelések száma. A vásárlások teljes száma 2020 áprilisában 50 százalékkal emelkedett a pandémiát megelőző időszakhoz képest. A tavaly őszi második lezárás kezdetén harmadával nőtt a házhoz szállítások száma, majd egy további 43 százalékos növekedés volt tapasztalható a 2021 márciusi csúcsot követő hónapban, amikor 125 százalékkal több megrendelést regisztráltak a járvány előtti időszakhoz képest.
Ez a tendencia jól mutatja, hogy a vásárlók egyre jobban hozzászoktak ahhoz, hogy a legkülönfélébb termékeket is beszerezhetik online rendelések útján. Érdekes változás, hogy a korábban megszokottnál nagyobb mennyiségek házhoz szállítását igénylik a fogyasztók. A vállalat egy alkalommal 96 palack ásványvizet szállított ki egy vásárlónak, és olyan megrendelést is kézbesítettek, amely 80 kilogrammnyi macskatápot és macskaalmot tartalmazott.
Az adatok alapján a számok jelenleg csökkenő tendenciát mutatnak, ám az első lezárás idején regisztrált értékeknél még most is magasabbak. A teljes képet a szezonalitásból eredő ingadozások is befolyásolhatják.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az ünnepek idején is megugrott a házhoz szállítások száma. Karácsony előtt egy négynapos csúcs volt megfigyelhető, a megrendelések száma hozzávetőlegesen harmadával nőtt. A húsvét előtti rendelésszám 12 százalékos megugrása nem volt kiemelkedő, ebben az időszakban többen részesítették előnyben az élelmiszerüzletekben történő vásárlást.
Korábban kevésbé volt jellemző, hogy az élelmiszereken túl egyéb termékekhez is akár aznapi házhoz szállítással hozzájuthattak volna a fogyasztók, de a korlátozások hatására ez az igény is egyre erőteljesebbé vált. Mivel egyre többen tapasztalták meg a webes vásárlás és a házhoz szállítás előnyeit, a rendelkezésre álló termékek köre is nőtt. A fogyasztók már nemcsak az élelmiszerek, hanem bármely más termék online megvásárlására és minél gyorsabb kiszállítási lehetőségére is igényt tartanak
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







