A hivatalos adatok szerint a járműiparban teljes munkaidőben alkalmazottak száma 2024 júliusáról 2025-re 93 791-ről 91 183 főre esett vissza.
2021-ben valósággal elszálltak az árak Magyarországon. A drágulás pedig az élelmiszereket is súlyosan érintette, a zöldségek, gyümölcsök, de még a felvágottak ára is durván kilőtt. Van azonban egyetlen termékkategória, nevezetesen a szárnyasok húsa, amivel abszolút kijátszhatóvá válik az infláció. A csirke és pulykahús ugyanis 4-5 százalékkal olcsóbb 2021-ben, mint 2016-ban volt, miközben a disznó vagy a marhahús 30 százalékkal drágult ugyanebben az időszakban.
Ahogy arról a Pénzcentrumon a múlt héten beszámoltunk, rég nem látott drágulás vette kezdetét Magyarországon. A koronavírus-válság hatására világszerte nő az infláció, ez pedig hazánkat sem kíméli. A legdurvábban dráguló termékek között ott tudhatjuk a benzint, a cigarettát, és rengeteg élelmiszert is, köztük leginkább a zöldségeket és gyümölcsöket. Így például a méz, az alma vagy például az egzotikus gyümölcsök ára is az egekben van ezt pedig sokan a pénztárcájukon is érzik a bolti bevásárlások során.
Jó hír azonban, hogy a csúcsdráguló termékek között azért mindig akad 1-1 olyan termékkör, aminek az átlagára nem csak havi, de akár több éves távlatban sem igen változik. Sőt mi több, adott esetben az idő elteltével még olcsóbb is lesz. És hogy miért fontos ez?
Filléres trükkel az infláció ellen
Azért, mert egy pofonegyszerű trükkel – ideig-óráig legalábbis – bárki elkerülheti vagy legalább elodázhatja saját maga számára a drágulás rémét. De mielőtt ebbe belemennénk azt érdemes megjegyezni, hogy az infláció önmagában nem egy káros jelenség: a stabil és tervezett áremelkedésre szükség van, hiszen egy esetleges alacsony infláció, vagy defláció fennállásakor már kárt szenved a gazdaság. Ezzel szemben ugyanakkor a túl magas infláció is káros, hiszen
csökkenti a jövedelmek értékét.
Ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy kevesebb terméket tudnak az emberek megvenni a pénzükből. A folyamatos drágulást azonban könnyedén ki lehet játszani, ehhez csak azt kell tennünk, hogy megpróbálunk olyan élelmiszereket vásárolni, amiknek az ára nem igazán nőtt az elmúlt időben, sőt akár még csökkent is. És természetesen ezzel párhuzamosan fokozatosan elhagyjuk bevásárló kosarunkból azokat a termékeket, amiknek az ára kilőtt az egekbe.
Természetesen ezt a cselt a legegyszerűbben egymást helyettesítő termékekkel tudjuk a legegyszerűbben kivitelezni. Ha most a gasztronómiai, és egyéb élvezeti értéket kivesszük a kalapból, akkor például a húsoknál 5 éves távlatban azt látjuk, hogy
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
a csirkehús - legyen szó mellről vagy akár szárnyról – és a pulykahús ára 2016-2021 között gyakorlatilag nem változott, sőt mi több, még csökkent is.
Ez pedig azt jelenti, hogyha mindezt összekapcsoljuk a folyamatosan, évről-évre növekvő bérekkel, akkor bizony azt az eredményt kapjuk, hogy manapság ha húst vásárolunk, akkor a csirkét és pulykát éri meg a leginkább venni. Mindezt pedig alátámasztják az adatokat is. Hiszen, ha megnézzük, akkor például a disznóhúsok vagy a marhahúsok átlagára 30 százalékkal is emelkedett az elmúlt 5 évben. Miközben a csirke-, és a pulykahús ára 3-12 százalékkal csökkent.
A bevásárlás tervezésekor tehát máris jobban járnak a vásárlók akkor, ha inkább a szárnyasokat részesítik előnyben a csúcsdrágulónak számító sertéshússal vagy marhahússal szemben. Ez a tendencia ugyanakkor az egyéb húskészítmények vizsgálatakor sajnos már nem áll fenn. A felvágottak ugyanis 18-53 százalékkal drágultak. És összességében a zöldségek, gyümölcsök ennél még durvábban, akár 40-60 százalékkal is.
Összességében tehát a KSH adatait alapul véve az látszik, hogy az élelmiszer-kategóriában a csirke és pulykahúsok azok, amiket a legjobban megéri most vásárolni. Aki tehát szereti ezeket a húsok, az nagyon jól járt, aki pedig többnyire a rántott húst disznóból készítette eddig, annak érdemes elgondolkodnia, hogy átváltson-e inkább csirkére.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






