Sorra regulázza a legnagyobb webáruházakat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A hazai kereskedelmi vállalkozások szakmai, érdekképviseleti szervezetei a 65 év felettiek számára fenntartott vásárlási idősáv átmeneti szüneteltetését szorgalmazzák az adventi időszakra. Érvelésük szerint ezzel enyhíthető lenne az ünnepek előtt jellemző zsúfoltság az üzletekben, ami a legnagyobb forgalmú hetekben segítheti a járvány terjedésével szembeni védekezést. A kormány az ügyben kikéri az intézkedést kezdeményező Idősügyi Tanács állásfoglalását.
A járvány lassítását és az idősek védelmét szolgáló lépésként 2020. november 24-étől minden hétköznapon 9 és 11, hétvégén pedig 8 és 10 óra között csak 65 év felettiek léphetnek be az élelmiszerüzletekbe, drogériák és gyógyszertárakba.
A karácsonyi időszak a bevásárlások legintenzívebb néhány hete a magyar családok számára, ilyenkor kiemelkedő az üzletek látogatottsága. A kereskedelemi szervezetek úgy vélik, az idősek vásárlási sávjának ideiglenes feloldásával elkerülhető, mérsékelhető a védekezést megnehezítő szintű zsúfoltság a boltokban, áruházakban. A javaslat szerint a családok könnyebben, gyorsabban, rugalmasabban intézhetik így a bevásárlásokat, a kevesebb sorban állás nagyobb biztonságot is jelent a járványhelyzetben.
A kormány az idősek vásárlási sávjának esetleges módosításáról egyeztet az intézkedést kezdeményező Idősügyi Tanáccsal. A leginkább veszélyeztetett 65 év felettieknek vásárlásaikat mindenképpen érdemes családi, közösségi segítségre, vagy az egyre szélesebb körben rendelkezésre álló online lehetőségekre támaszkodva megoldaniuk.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







