15 °C Budapest

Hurrá nyaraltunk

Pénzcentrum
2007. szeptember 6. 14:39

A nyaralási szokásokra nem volt jelentős hatása annak, hogy 2007 szigorúbb volt a korábbi éveknél. A felnőtt magyarok 30 százaléka idén is elment nyaralni valahova legalább egy hétre. Azok aránya, akik idén kevesebbet költöttek nyaralásra, mint tavaly 9 százalék, ám pont ugyanennyien vannak azok is, akik az idén többet költöttek, mint 2006-ban. A legtöbben belföldön nyaraltak, és a költések átlaga 113 ezer forint - derül ki a Marketing Centrum felméréséből.

Az augusztus közepén megkérdezett 18 évnél idősebb magyarok 22 százaléka már volt valahol nyaralni legalább egy hétig, 8 százalékuk pedig azt mondta: mostanában fog elmenni. A nyaralás leginkább pénzkérdés: az alsó jövedelmi negyedbe tartozók körében mindössze 4% a nyaralók aránya, a felső negyedben viszont 62 százalék. A jövedelmi helyzeten túl természetesen az életkor is számít. Továbbá a lakóhely is. A fővárosiak 44 százalékával szemben a kisebb vidéki városokban, illetve kistelepüléseken élőknek mindössze 24 százaléka ment el legalább egy hétre valahova idén nyáron. A megyeszékhelyeken 36% a nyaralók aránya.

A nyaralók 87 százaléka csak egy nyaralási helyszínről számolt be, 9 százalékuk kétféle helyen is nyaralt, 4 százalékuk pedig három vagy több helyen is.


A nyaralók 39 százaléka a Balatonon (is) volt, és szintén 39 százalék azok aránya, akik belföldön, de nem a Balaton partján (is) nyaraltak. A Horvát tengerparton a nyaralók tizede, más tengerpartokon pedig 14 százalékuk járt. Végül külföldön, de nem tengerparton a nyaralók 12 százaléka töltött el legalább egy hetet.

A nyaralásra költött pénzek pár ezer és 800 ezer forint között szóródtak, és az átlag 113 ezer forintnak adódott. A Balaton parti nyaralásokra átlagosan 106 ezer forintot költöttek a válaszadók, a Horvát tengerparton 204 ezer forintot, más tengerpartokon pedig 231 ezer forintot. A legolcsóbban azok nyaraltak, akik belföldön, de nem a Balaton partján pihentek. Ők átlagosan 83 ezer forintot költöttek. Végül a külföldi, de nem tengerparti nyaralások átlagosan 156 ezer forintból jöttek ki.

A megkérdezettek 61 százaléka azt mondta: tavaly sem nyaralt, és az idén sem, 21 százalékuk pedig ugyanannyit költött idén mint tavaly is: átlagosan 105 ezer forintot. A 18 évnél idősebbek 9 százaléka viszont többet költött idén, mint tavaly, és e körben 136 ezer forint a nyaralásra fordított összegek átlaga. Végül szintén 9 százalék azok aránya, akik az idén szerényebben nyaraltak (vagy nem nyaraltak) mint tavaly. Ők átlagosan 93 ezer forintot költöttek el az idei szezonban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A legtöbb pénzt a 30-44 éves nyaralók költötték el: átlagosan 124 ezer forintot. A 60 évnél idősebb nyaralók viszont csak 87 ezer forint költöttek, a 18-29 éves nyaralók is megoldották a nyaralásokat átlagosan 107 ezer forintból, noha éppen e körben a leggyakoribb az, hogy többféle helyen is jártak.

Hol volt (hova megy) nyaralni?
említetteköltés átlag
Balaton39%106 eFt
Horvát tengerpart10%204 eFt
más tengerpart14%231 eFt
belföld, de nem Balaton39%83 eFt
külföld, de nem tengerpart12%156 eFt

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem