Nem dőlt be a GVH - ötmilliót kapott a szőnyegárus

Pénzcentrum
2007. július 3. 13:50 1 perc

Rendkívüli kedvezményeket ígérő reklámjaival a Bétex Kereskedő és Szolgáltató Zrt. megtévesztette a fogyasztókat - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A jogsértés miatt a vállalkozás 5 millió forintos bírság megfizetésére köteles.


A GVH amiatt indított eljárást a Bétex ellen, mert vélelmezte, hogy a társaság rendkívül magas árkedvezményeket ígérő, a médiában folyamatosan közzétett hirdetései megtéveszthetik a fogyasztókat. A versenyhatóság vizsgálata feltárta, hogy a Bétex által nyújtott kedvezmények alapja a gyakorlatban soha nem alkalmazott "normál" ár volt. Az összehasonlító árként áthúzva jelölt, illetve a kedvezmény kiszámítási alapját képező árak, kalkulált árak, amelyeket a Bétex beszerzési árai, költségei és haszonkulcsa alapján állapított meg. A GVH feltárta, hogy a vállalkozás 2006-ban 9 hónapban tartott akciót. Valamennyi akciós időszak legalább egy hónapig tartott.


A bírság összegének meghatározásakor a GVH enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a Bétex piaci részesedése viszonylag alacsony, akciósnak mondott árai a vizsgált időszakban a versenytársak áraihoz képest valóban kedvezőek voltak, illetve, hogy a vállalkozást eddig még egyszer sem marasztalta el a versenyhatóság. Súlyosító körülménynek bizonyult ugyanakkor, hogy a Bétex üzletpolitikája volt a különösen kedvező árakat ígérő hirdetések közzététele. Mindezek miatt a Bétex 5 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 05:00