18 °C Budapest

Így éli meg a járványt egy Münchenben élő magyar vállalkozó: a város fellélegzett

2020. április 11. 16:20

A Münchenben élő magyar vállakozó a Pénzcentrumnak eljuttatott levelében azt írta, a városvezetés kérését, hogy maradjanak otthon, az emberek fegyelmezetten betartják. Rendőrrel, járőrrel nem is találkozott a városban.

Olvasónk elmondása szerint a lakosok rekreációval töltik a szabadidejüket: joggingolnak, kerékpároznak, rollereznek, sétálnak. Jellemzően a tömegközlekedésen is szellősen vannak az emberek, - az MVV - a müncheni BKV - szokásos módon működik. Az autópályákon és a városban is van forgalom, viszont a vendégmunkások hazautazása miatt ez lecsökkent. Természetesen kisebb a turista forgalom is. A vállalkozó véleménye szerint

a külföldi munkavállalók egy részét biztosan nem várják vissza Németországba.

A szállodák közül a többség üzemel, azonban az izolációt meg kell oldani - írja a levélben, és hozzáteszi: a kapacitás 35-55 százalékos a telítettség, amely a foglalhatóságban gyakran 100 százalékot is jelent.

A tulajdonosok elmondása szerint annyira nem is járnak rosszul a leállással, mert radikálisan csökkent az amortizáció, a dologi költségek és a személyi költségek is. Barátságosabb, emberibb a szállodák hangulata. Takarítás van, - igény szerint bármikor-, Hetente 2x tiszta ágyneműt minden vendég kap és fertőtlenítik a padlót, a bútorokat

- írja a magyar vállakozó. Azt is elmondta: sokan dolgoznak home office-ból, a banki, közigazgatási ügyintézők is, de általában van mód fizikai ügyintézésre is.

Mi a helyzet a boltokkal, kávézókkal?

Az élelmiszerboltok, drogériák, gyógyszertárak, posta, stb. nyitva vannak, - a bevásárlókocsikat minden vásárló számára fertőtlenítik - írja. Kávézók délután 3 óráig nyitva lehetnének, de olvasónk szerint egyelőre óvatosak a tulajdonosok /üzemeltetők. Azt is megjegyzi: sorállás, felhalmozás nincsen, és

az emberek türelmesek, - kasszáknál is figyelnek az 1-2 méteres távolságokra.

Kiemelte, hogy a szájmaszk viselése nem jellemző Münchenben, csak elvétve látni, viszont többen viselnek pamut-, vagy gumikesztyűt. Elvileg az új szabályozás szerint a tömegközlekedési eszközökön április 17-et követően kötelező lehet az egyszerű maszkok használata, ezt azonban nem gátolja készlethiány, elmondása szerint.

Azok az üzletek, amelyekben a kiszolgálás netes rendeléssel teljesíthető, zárva vannak és amelyek nem tudnak kinyitni, azok az éves felújítási, karbantartási munkákat végzik olvasónk szerint. Továbbá azt írta, hogy a korlátozásokat fel akarják oldani, ami április 17-e után várható.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Beutazás Németországba

A müncheni vállalkozó lapunkkal a beutazás körülményeit is megosztotta, amely csak a jogszabályban felsorolt határátkelő helyeken lehetséges és rendelet rögzíti a beutazáshoz szükséges iratokat.

A határokon korrekt, 3-5 perces rendészeti vizsgálat van, - az átmeneti rendelkezések tartalmát illik ismerni

- tanácsolja, és külön kitért arra, hogy tilos a kirándulóhelyek öncélú látogatása, tehát tartózkodási hely szerinti szabadidős tevékenységeket kell találnia mindenkinek.

A szabálysértések büntetési tétele: 25 ezer euró, viszont ezt a helyi újságok szerint csak néhány, extrém esetben kellett  alkalmazni.

Olvasónk elmondása szerint "a város fellélegzett az elviselhetetlen turista áradat és a külföldi munkavállalók nyomása alól.
Az emberek szeretnék, ha nem fejlődne vissza a forgalom a korábbi szintre."

A döntő többség szeretné, ha az üzletek minél hamarabb újranyitnának. A sportesemények és egyéb rendezvények újraindítását azonban a lehető legkésőbbi időpontban szeretnék csak

-írta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem